Kína exportja 32,8 százalékkal nőtt márciusban
Kína exportja márciusban ötödik hónapja csökkent éves összehasonlításban, de a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest kisebb volt, mint februárban. A kínai behozatal ellenben gyorsabb ütemben csökkent, mint februárban, szintén éves összehasonlításban. Februárhoz képest viszont mind a kivitel, mind a behozatal gyorsan nőtt, arra a következtetésre juttatva pekingi elemzőket, hogy talán nincs szükség újabb gazdaságélénkítő intézkedésekre a kínai kormány részéről, az eddigiek megtették hatásukat. Kína exportja márciusban 17,1 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban, a februári, 21,5 százalékos éves visszaesés után, jelentették a kínai vámhivatalban pénteken. A behozatal 25,1 százalékkal maradt el a tavaly márciusitól, a februári, 24,1 százalékos éves csökkenés után. Ezzel a kereskedelmi többlet 18,56 milliárd dollárra nőtt a februári 4,84 milliárd dollárról. Februárhoz képest viszont általánosan javult a helyzet: az export meredeken, 32,8 százalékkal nőtt februárhoz képest összehasonlítható alapon, vagyis kiszűrve a több márciusi munkanap hatását. A behozatal ugyanígy számolva 14 százalékkal bővült egy hónap alatt. Pekingi elemzők szerint a javulás februárhoz képest a kereskedelemfinanszírozás növekvő teljesítményét és ennek hatására a külpiaci kereslet valamelyes gyarapodását jelzi, leszámítva az Egyesült Államokat. Mindazonáltal éves összehasonlításban még exportcsökkenés várható legalább három-hat hónapon át. A világon talán elsőként, a kínai feldolgozóipar újra növekedési pályára állt már márciusban. A kínai feldolgozóipar hivatalos beszerzőmenedzser-mutatója márciusra 52,4 pontra emelkedett a februári 49,0 pontról, amely 50 pont alatt még visszaesést jelzett, közölték múlt héten a kínai logisztikai és beszerzőszövetségben (CFLP).