Bajnai belső vizsgálatot kezdeményezett az MNV-nél

2009.06.17. 10:13

Belső vizsgálatot indítanak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél a sukorói King City nevű beruházásnak otthont adó telkek csereügylete kapcsán, várhatóan napokon belül. Június végére vagy július elejére fejezik be - írja a Népszabadság. A vagyonkezelő földértékesítési gyakorlatát viszont nem fogják vizsgálni a lap szerint. Jakab István fideszes képviselő hétfőn a parlamentben beszélt arról, hogy tudomása szerint komoly gondok vannak az állami tulajdonú földvagyon hasznosításával, főleg annak privatizálásával. A kormányfő akkor úgy válaszolt az ellenzéki politikusnak: belső vizsgálatot rendel el, ha felmerül annak gyanúja, hogy nem megfelelően gazdálkodtak az állami vagyonnal. A Népszabadság a földek privatizációjával kapcsolatban egy múlt heti interjúra hivatkozik, amelyben Tátrai Miklós, a vagyonkezelő vezérigazgatója azt mondta: a válság miatt kevesebb földet tudnak most eladni, a törvényben meghatározott bevételi terveket azonban teljesíteni kell, ezért több területet hirdetnek meg eladásra.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét

Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét

A beruházást ünnepélyes aláírás követte.

február 25., 13:49

  • Gazdaság
Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon

Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon

A Tisza vízgyűjtőjéből már el is tűnt.

február 25., 19:26

  • Gazdaság
Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége

Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége

Ha 2025-ben sem sikerül megállapodni, újabb százmilliárdok bánják.

február 25., 15:36

  • Gazdaság
Szárnyal a 4iG űrprogramja, újabb megállapodás született

Szárnyal a 4iG űrprogramja, újabb megállapodás született

A hírt követően jelentősen erősödtek a vállalat részvényei a Budapesti Értéktőzsdén.

február 25., 14:42

  • Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Fordulat történt az elektromosautó-piacon.

február 26., 06:24

  • Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk

Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk

Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.

37 perce

  • Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!

Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!

Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.

3 órája

  • Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél

Jelentős változás jön az Árfigyelőnél

Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.

február 26., 06:13

  • Gazdaság
Belép a személyszállítási piacra a Waberer's

Belép a személyszállítási piacra a Waberer's

Megszületett a megállapodás.

február 25., 18:41

  • Gazdaság
A forgalomban és az ingatlanárakban is Európa tetején Magyarország

A forgalomban és az ingatlanárakban is Európa tetején Magyarország

És ami most jön, az még erre is rátesz egy lapáttal.

február 25., 20:01

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül

Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül

Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.

7 órája

  • Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló

Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló

A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.

5 órája

  • Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből

Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből

A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.

3 órája

  • Címlapon
Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros

Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros

Egy evangéliumi történeten keresztül küldte el jókívánságait.

4 órája

  • Gazdaság
Orbán Viktor és Novák Katalin fizetése is jelentősen emelkedik a következő hónaptól

Orbán Viktor és Novák Katalin fizetése is jelentősen emelkedik a következő hónaptól

A miniszterelnöknek több mint hétmillió forint lesz a keresete.

február 25., 11:12

  • Gazdaság
Drágábban repülhetnek az utasok a Ryanairnél

Drágábban repülhetnek az utasok a Ryanairnél

A tűzszünet esetén a légitársaság ukrajnai járatai is újraindulhatnak.

február 25., 13:47

  • Gazdaság
Dupla fájdalom a kormánynak: a tavalyi földbe állás után az idei növekedés is kérdéses

Dupla fájdalom a kormánynak: a tavalyi földbe állás után az idei növekedés is kérdéses

Kijöttek az adatok, jelentős mértékben csökkentek a beruházások 2024-ben.

február 24., 08:30

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Gazdaság
Kijöttek az adatok: a magyarok átlagkeresete 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál

Kijöttek az adatok: a magyarok átlagkeresete 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál

A bérek vásárlóereje is erősödött.

február 25., 08:41

  • Címlapon
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.

2 órája

  • Gazdaság
Nem sikerült megállapodniuk a béremelésről, akár sztrájkba is kezdhetnek a reptéri dolgozók

Nem sikerült megállapodniuk a béremelésről, akár sztrájkba is kezdhetnek a reptéri dolgozók

A dolgozók nem értik, miért nem jut több pénz a béremelésükre.

február 24., 17:23

  • Gazdaság
Történelmi pillanat következik, jön Matolcsy György búcsúja

Történelmi pillanat következik, jön Matolcsy György búcsúja

Fontos döntés érkezik kedden.

február 25., 06:04

  • Gazdaság
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Már csak néhány nap van hátra.

február 24., 12:51

  • Gazdaság
Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor

Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor

Az Index birtokába jutott egy kormányzati számítás.

február 25., 07:33

  • Gazdaság
Itt a háború kegyetlen valósága: Ukrajnában van egy elveszett generáció

Itt a háború kegyetlen valósága: Ukrajnában van egy elveszett generáció

Elrettentők a veszteségek, és nem látni, mikor és hogyan lesz vége a vérontásnak.

február 24., 15:38

  • Címlapon
Nem engedték leszállni a magyar külügyi államtitkár gépét Szarajevóban

Nem engedték leszállni a magyar külügyi államtitkár gépét Szarajevóban

Magyar Levente ennek ellenére Banja Lukában tárgyalt Milorad Dodikkal.

3 órája