Roubini, Soros és Prechter szerint sem szabad hinni a tőzsdéknek
Egymástól függetlenül három nagy tekintélyű gazdasági szakember is arra figyelmeztetett az elmúlt napokban, hogy a világ tőzsdéinek hónapok óta tapasztalható emelkedése nem lesz tartós, mivel a világgazdaság valós állapota nem olyan jó, mint amilyennek az indokolatlanul optimista befektetők vélik. Soros György, a Nobel-díjas Nouriel Roubini és Robert Prechter is úgy gondolja, korai még a válság végének örülni.
A közgazdászprofesszor Roubini a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozott arról, hogy szerinte a tőzsdék túl gyorsan emelkednek, a részvények túlértékeltek, a befektetők túl optimisták, és nem sokára, amikor a befektetők rájönnek, hogy nem V típusú, hanem legalább U típusú, tehát hosszabban tartó válsággal állunk szemben, újra esésbe mennek át a piacok.
A tőzsdeguru Prechter is úgy véli, hogy túlértékeltek a részvények, és teljesen irracionális, hogy az elmúlt hetekben rekordárfolyamokat értek el egyes papírok. Szerinte szeptemberben érték el éves csúcsukat a tőzsdék, most újabb zuhanás következik.
Soros György még keményebben fogalmazott Isztambulban, az IMF közgyűlésén, amikor arról beszélt, hogy az Egyesült Államok pénzügyi rendszere valójában "csődben van". A biztató amerikai gazdasági adatoknak nem szabad hinni, a világ legnagyobb gazdasága csak lassan, fokozatosan térhet magához, míg Európa kilátásai jobbak, mivel kevésbé sérült.