Legkésőbb a jövő év tavaszán kezdi meg, és az év végéig befejezi a 3,9 milliárd forintba kerülő 3,7 megawatt teljesítményű biogázüzem építését az Aufwind Schmack Első Biogáz Kft. Szarvason, közölte Kecskés József, az Aufwind projektvezetője. A német Aufwind Neue Energien GmbH magyarországi leányvállalata évi 27 millió kilowattóra áramot állít majd elő, amit a Magyar Energia Hivatal legfrissebb határozata szerint 2010. október elejétől 13 év és egy hónapon keresztül kötelező átvennie villamosenergia-rendszernek, mint megújuló energiát. Az előállított bruttó 27 millió kilowattóra mintegy 10 százaléka az üzem saját villamosenergia-igényét fedezi. Az Aufwind várakozásai szerint a hagyományos villamosenergia-piaci ára két-három éven belül elérheti a megújuló energia átvételi árát, ha nem történik jelentős változás a megújuló energiákkal kapcsolatos magyarországi szabályozásban, vélekedett Kecskés József. A beruházást döntően banki hitelből finanszírozzák, de a projekt 494 millió forint támogatást is kapott az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A kereskedelmi bankokkal még folynak a tárgyalások, mondta Kecskés József. A berendezéseket a cégcsoporton belül pályáztatják meg. Az biogáztermelés alapanyaga a szarvasi Gallicoop Zrt.-től és termelői integrációjából származó pulyka-, sertéshígtrágya, illetve vágóhídi hulladék, valamint zöldnövényi biomassza, amit máshonnan szereznek be.