Gellért, Mercédesz
12 °C
22 °C

Kezdenek magukhoz térni a légitársaságok

2009.12.01. 15:32

A világ több légitársasága is nyereséget ért el a harmadik negyedévben a nemzetközi légiforgalmi szövetség IATA) kedden ismertetett adatai szerint. Bár ez már bíztató jel a válságos helyzetben lévő ágazat számára, az IATA szakértői úgy látják, messze még a fellendülés. Az év egészében változatlanul 11 milliárd dolláros összveszteségre számít a szervezet. Az utazás szempontjából hagyományosan erős harmadik negyedévben a minta alapjául szolgáló 75 nagyobb légitársaság összesen 700 millió dollár nyereségre tett szert, míg egy évvel korábban még 3,4 milliárd dollár volt a veszteségük. A légi forgalom 6 százalékkal növekedett az első negyedévi mélyponthoz képest, de 5 százalékkal elmaradt 2008 elejéhez viszonyítva. A világgazdaság barométerenként számon tartott légi teherfuvarozás is nőtt, 14 százalékkal tavaly decemberhez képest, de 15 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2008 januárban. Az IATA-hoz 230 légitársaság tartozik, amelyek a világ légi forgalmának 93 százalékát adják.