Sokáig tart a légitársaságok talpra állása
A drámai 2009-es év után szakértők szerint 2010-ben megindulhat egy igen lassú fellendülés a légiforgalomban, de még egy ideig eltarthat, amíg az ágazat kikerül a súlyos turbulenciából. Az IATA nemzetközi légiforgalmi szövetség adatai szerint idén 5,6 milliárd dollár veszteségre számíthatnak világszerte a légitársaságok, ez azonban már csak a fele az előző évinek. 2000 óta a légitársaságok 49 milliárd dollár veszteséget halmoztak fel.
Az IATA korábbi közlése szerint az összes régió közül az európai légitársaságok szenvedik el majd a legnagyobb veszteségeket, összesen 2,5 milliárd dollárt. A legnagyobb ütemű javulást az ázsiai társaságok érik majd el, összesen 700 millió dolláros veszteséggel. Az észak-amerikai társaságok vesztesége 2 milliárd dollárra csökken. Az egyetlen nyereséges régió Latin-Amerika lesz.
2010-ben az ágazat forgalma 4,9 százalékkal 478 milliárd dollárra emelkedik. A legnagyobb forgalmat 2008-ban bonyolította az ágazat, 535 milliárd dollárt. Az IATA-hoz 230 légitársaság tartozik, amelyek a világ légi forgalmának 93 százalékát adják.