Az eva 170 milliárd forintot hozott a költségvetésnek

2010.01.13. 15:25

A Pénzügyminisztérium 172,9 milliárd forintos várakozásától alig elmaradva 169,7 milliárd forint folyt be egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) 2009-ben - derül ki a szaktárca államháztartási összefoglalójából. A tavaly decemberi adófeltöltés során 50,2 milliárd forintot fizettek be az evás vállalkozások, szemben az előző évi 46,6 milliárddal. Ennek nyomán a múlt évben összesen 169,7 milliárd forint eva érkezett be a költségvetésbe, némileg több a 2008. évi 166,5 milliárdnál. Ez első látásra azt jelenti, hogy a mikrovállalkozások és az egyéni vállalkozók aktivitása tavaly nagyobb volt, mint 2008-ban, valójában azonban a 2009 júliusi áfa-változás (20 százalékról 25 százalékra) növelte az eva körbe tartozók árbevételét, s ennek nyomán az árbevétel után esedékes 25 százalékos eva összegét is. Erre az évre a költségvetés 182,6 milliárd forint eva bevétellel számol, ami - figyelembe véve az eva kulcs 25 százalékról 30 százalékra emelését január elsejével - nem tűnik túlzottnak.