Kopits: a 2009. évi hiánycél teljesülése kockázatokat rejt 2010-re
A 2009. évi GDP arányosan kilakult 3,6 százalékos pénzforgalmi államháztartási hiány kockázatokat rejt a 2010. évi deficit megvalósíthatóságára vonatkozóan - jelentette ki Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke egy mai tájékoztatón.
A Magyar Köztársaság Költségvetési Tanácsának (MKKT) elnöke szerint a tavalyi költségvetés bevételi oldala a GDP 0,2 százalékának megfelelő összeget már 2010-ből szívott el. Kopits György a decemberi felgyorsított zárjegy eladásokat, a MÁV-csoport elmaradt áfa-visszatérítését említette.
Az MKKT elnöke rögzítette: "a 2010. évi költségvetési tervezet megvalósítható, ráadásul jobb és átláthatóbb a korábbi évek tervezeténél". Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a többségi állami vállalatok tavalyi eredményét már el kell számolni a 2010. évi költségvetésben, s ez valamint az önkormányzatok vesztesége együttesen 0,75 százalékponttal növelheti az államháztartási hiányt.