Nem befolyásolja a beruházási döntéseket a választás
Az áprilisi országgyűlési választások eredménye nem befolyásolja a külföldi vállalatok beruházási döntéseit a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) konjunktúra-felmérése szerint. Vahl Tamás, a DUIHK elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a felmérésben részt vevő 174, többségében német érdekeltségű vállalat közel kétharmada a magyar gazdaságot még mindig rossz helyzetben látja, az idén minden hatodik vállalat számít javulásra, míg romlásra 28 százalék.
A vállalatok hangulata a múlt évi drámai zuhanást követően az idén egyértelmű javulást mutat, ám még nem érte el a korábbi évek pozitív értékeit. Ezt tükrözi az idén először bemutatott, a 2005-2010. közötti évekre számított DISI-mutató, a DUIHK Befektetői Hangulat Mutatója is, amely a tavalyi -29,5 pontos szint után az idén -2,5-re javult, míg 2008-ban értéke még +7,9 volt.