Bezár a Vértesi Erőmű
Elkezdődik a felkészülés a Vértesi Erőmű Zrt. végelszámolásának megindítására, a korábi híreknek megfelelően így döntött kedden a társaság rendkívüli közgyűlése. A határozat értelmében az év végéig megmarad a cég bányászati tevékenysége. A közgyűlés új vezérigazgatót is választott.
A Vértesi Erőmű Zrt. legfőbb részvényese, az MVM Zrt. Igazgatóságának döntése értelmében a folyamat megindítását megelőzi az MNV Zrt. illetve a kormányzat érintett szerveinek tájékoztatása, valamint az érdekképviseleti szervezetek tájékoztatása. A közgyűlés döntött arról is, hogy egy rendezni kell - egyebek mellett - a szénfillér rendszerének határnapjáig, azaz december 31-ig a bányászati tevékenység fennmaradásának feltételeit, valamint Oroszlány és Bokod távhőellátásának felelősségét. Az erőműnek a végelszámolás elindítását követő legfeljebb három éven belül kell beszüntetnie jelenlegi működését.
A keddi közgyűlés tudomásul vette a korábban lemondott igazgatósági tagok távozását, illetve visszahívta tisztségéből Szabó Pált, aki az igazgatóság elnöki tisztsége mellett a vezérigazgatói feladatokat is ellátta. Szerdától Magyari József lesz a társaság új vezérigazgatója. A közgyűlés új igazgatósági tagokat is választott.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)