Sárdi Erika a Nemzeti Közlekedési Hatóság élén

2010.06.14. 18:58

A Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökének nevezte ki Sárdi Erikát, a Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának korábbi osztályvezetőjét Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter 2010. június 15-i hatállyal, közölte a nemzeti fejlesztési tárca hétfőn. Az előző elnök, Horváth Zsolt Csaba munkaviszonya június 14-én közös megegyezéssel megszűnt.

A tárca közleménye szerint első lépésként a tárca szakemberei a Nemzeti Közlekedési Hatóság új vezetőjével együttműködve újragondolják a gépjárművezető-képzéssel és a légüggyel kapcsolatban hozott eddigi döntéseket. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetői súlyos hibának tartják, hogy a gépjárművezető-képzéssel foglalkozó terület teljes átalakítási és újraszabályozási folyamata előtt elmaradt a szakmai érdekképviseletekkel való egyeztetés.

A légügy területén többek között rendezik a légiközlekedési hatóság működési feltételeit, kijavítják a nemzetközi auditok során feltárt hibákat, és biztosítják az európai uniós követelményekkel összhangban a hatóság működését.