Javult a Bookline eredménye

2010.08.17. 19:02

A Bookline 76,7 millió forint adózás utáni veszteséget szenvedett el 2010 első fél évében, szemben az egy évvel korábbi 116 millió forintos veszteséggel - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden közzétett magyar szabvány szerinti nem auditált gyorsjelentésében. A társaság 1,7 milliárd forint nettó árbevételt ért el az első hat hónapban, több mint 6 százalékkal többet az előző év azonos időszakinál.

Az árbevétel legnagyobb részét a könyv és egyéb termékek kis- és nagykereskedelme adta, 1,6 milliárd forinttal. Ezen belül továbbra is a könyv kiskereskedelem árbevétele képviselte a legnagyobb arányt. Az egyéb termékek forgalma a fél év során meghaladta a 13 százalékot, míg a nagykereskedelmi forgalom aránya 15 százalék körül alakult.

A forgalom növekedése a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt elmaradt a tervezettől, illetve a korábbi évek növekedési ütemétől, azonban így is rendkívül kedvező, hiszen a KSH adatai szerint a könyv-, újság- és papíráru kiskereskedelem volumene az év első 5 hónapjában 3,9 százalékkal volt alacsonyabb, mint az elmúlt év azonos időszakában - áll a gyorsjelentésben.

A 95 százalékban a Közép Európai Média és Kiadó Zrt. tulajdonában álló társaság saját tőkéje 1.189 millió forintot tett ki 2010. június 30-án, amely 2,6 százalékkal magasabb, mint 2009. június 30-án. A cég papírjai a BÉT "B" szekciójában forognak, kedden 450 forinton zártak, az elmúlt egy évben legmagasabb áruk 739 forint, a legalacsonyabb 285 forint volt.



  • Hírek
  • Hírek