Domonkos, Dominika
17 °C
28 °C

Hetedik gyárát építi a Hankook

2011.06.21. 12:12

Felépíti hetedik üzemét a Hankook gumiabroncsgyártó társaság, az indonéziai fejlesztés azt a célt szolgálja, hogy 2014-re évi 100 millió darabra bővüljön a termelés.

A dél-koreai cég a Jáva szigetén épülő gyárra a beruházás első szakaszában 353 millió dollárt fordít. Az üzemben kezdetben évente nagyjából 6 millió gumiabroncs készül majd. A vállalat 2014-ig mintegy 1.400 alkalmazottat vesz fel, majd 2018-ig további 2.800 fővel bővíti a létszámot. A gyár az ázsiai, közel-keleti és észak-amerikai piacra termel majd.

Az európai piacot a Dunaújváros melletti Rácalmáson 2007 óta működő Hankook-üzem látja el. A jelenleg több mint 1.900 dolgozót foglalkoztató gyárban a közelmúltban átadott új üzemcsarnok révén évi 11 millió darabra nő a termelés. A Hankook Dél-Koreában és Kínában is rendelkezik két-két gyárral, májusban pedig bejelentette, hogy megkezdi egy harmadik kínai gyár építését.