Fél év után újra csökkent az infláció az OECD-államokban
Júniusban először csökkent az inflációs ráta a fejlett országokban 2010 novembere óta. Ha ez a tendencia folytatódik, az infláció lassulása megkönnyíti az egyes országok vezetőinek dolgát, akiknek eddig nehézséget okozott, hogy az árak emelkedtek, noha a gazdaság talpra állása továbbra is bizonytalan.
Ugyanakkor az inflációs ráta csökkenése nem kizárólag jó hír, mert ennek egyik oka a világgazdasági növekedés lassulása lehet.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által kedden közzétett adatok azt mutatják, hogy a szervezet 34 tagállamában 12 hónap alatt 3,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak júniusig, míg májusban ez az érték 3,2 százalék volt. Az enyhe csökkenés az energiaárak változásában is megfigyelhető: az elmúlt egy évben 13,6 százalékkal nőttek, miközben májusban 14,2 százalék volt ez az éves adat.
Ugyanakkor az élelmiszerárak tizenkét havi drágulása 4,0 százalékosra gyorsult a májusi 3,9 százalékról. Ugyancsak aggodalomra ad okot a központi bankoknak, hogy az energián és élelmiszeren kívüli áruk és szolgáltatások ára májusban 1,7 százalékos rekordnövekedést mutatott, ami 2009 júliusa óta a legmagasabb érték.
Az éves összevetésű infláció Kínában, Dél-Afrikában és Brazíliában tovább gyorsul.
Az OECD a világgazdaság kilátásairól korábban kiadott legutóbbi jelentésében még azt szorgalmazta, hogy a központi bankok emeljék a kamatlábakat, hogy csökkentsék az egyre erősödő inflációs nyomást. A jelek szerint azonban számos meghatározó országban csökken a gazdasági növekedés, ami visszafogja az árak emelkedését.