Auguszta
-3 °C
2 °C

Kirúgták az osztrák pénznyomda vezetőit

2011.10.28. 15:35

Azonnali hatállyal felmentették pénteken az Osztrák Bankjegy- és Biztonsági Nyomda vezetőit, közölte az Osztrák Nemzeti Bank (OeNB).

A jegybank mindössze annyit közölt a kirúgások hátteréről, hogy egy rutin jellegű belső ellenőrzés során "jogsértő üzletvezetés és a felügyelőtanács tájékoztatása elmulasztásának" a gyanúja merült fel. A nyomda felügyelőtanácsa a hét elején értesítette az illetékes hatóságokat a gyanúról, majd azonnali hatállyal felmentette a két igazgatót. Felmondtak az állami nyomda egyik osztályvezetőjének is.

Az ügy részletei egyelőre nem ismertek. A nemzeti bank száz százalékos tulajdonában álló bankjegynyomda legutóbb a nyáron vonta magára a sajtó érdeklődését, amikor kiderült, hogy egy 2008-as szerződés alapján bankjegyeket nyom a kormányellenes tüntetéseket brutálisan elnyomó, az EU által szankciókkal sújtott szíriai kormánynak. A bankók szállítását augusztusban ideiglenesen leállították és a nemzeti bank közölte, hogy a decemberben esedékes következő szállításig felülvizsgálja a szerződést.