A felére esett a svájci UBS bankcsoport profitja az idei első negyedévben a piaci körülmények romlása, a befektetési üzletág, valamint a bank saját hiteleit érintő veszteségek miatt. Svájc legnagyobb bankjának adózott eredménye 827 millió frankra esett a január-március közötti időszakban az egy évvel korábbi 1,81 milliárdról, miközben elemzők 1,2 milliárdot vártak. A bevétel 22 százalékkal 6,53 milliárd frankra esett.
Mindamellett az első negyedév már jobb volt a tavalyi év utolsó három hónapjában elért eredménynél, mert akkor a vártnál nagyobb mértékben, 76 százalékkal csökkent az UBS profitja a befektetési üzletág gyengélkedése, illetve a jelentős kárt okozó szeptemberi brókerbotrány miatt. Az adózott eredmény 393 millió svájci frankra csökkent október-december között az egy évvel korábbi 1,66 milliárdról.