További Energia cikkek
- Törvénybe foglalta a német parlament, hogy be kell zárni a szénerőműveket
- 8 forinttal drágább a benzin
- Magyar kutatók: Gazdaságilag is megéri minél előbb szabadulni a szénerőművektől
- 2021 elején kezdődhetnek a földmunkák a Paks 2 területén
- A járvány miatt kevesebb áramot fogyasztunk, mint ilyenkor szoktunk
Úgy fest, elkezdődik a külföldi szakmai befektetők kivonulása a hazai energiaszolgáltató szektorból. Az EnergiaFocus.hu szerint ugyanis a RWE eladja részesedését a Főgázban. A híreik alapján az egyik legnagyobb német energiaipari cég vezetői nemrég a legmagasabb szinten egyeztettek az üzletrész értékesítéséről, így az ügylet várhatóan az ősz folyamán le is zárul. Megkérdeztük ezzel kapcsolatban a Főgázt, ahol azonban az Indexnek azt mondták, az értesülést nem kommentálják.
Nem Tarlósék vehetik meg
A Főgázban az RWE jelenleg 49,83 százalékos tulajdonnal rendelkezik, míg a budapesti gázszolgáltató többségi tulajdonosa – 50 százalék és 1 szavazattal – maga a főváros. Ennek ellenére értesüléseink alapján nem a budapesti önkormányzat vásárolja meg a német befektető pakettjét.
Ezzel azonban az RWE nem tűnik el teljesen a magyar piacról, hiszen a német cégcsoporthoz tartozik továbbra is két áramszolgáltató, az Elmű és az ÉMÁSZ, valamint irányító befolyással rendelkezik a Mátrai Erőműben is. A Főgázból való kiszállás így egyfajta profiltisztításként is értelmezhető, hiszen az RWE idén márciusban értékesítette a Tigázban meglévő 44,2 százalékos részvénycsomagját a gázszolgáltató olasz többségi tulajdonosának, az Eninek.
Ők irányítottak
Igaz, a két ügy távolról sem egyforma, hiszen míg a Tigáz vezetésébe az RWE egyáltalán nem szólhatott bele, addig a Főgázban – a kisebbségi tulajdonosi szerepe ellenére – a társaság szakmai irányítását viszi. A Tigáz az osztalék szempontjából sem volt vonzó, mivel a szolgáltató évek óta veszteséget termel, ami a Főgázról nem mondható el.
Ugyanakkor az RWE számára jóval könnyebb a kiszállás a Főgázból, mint bármelyik másik magyarországi érdekeltségéből. A Főgáz értéke ugyanis alapjában jóval kisebb, min az Elműé vagy az ÉMÁSZ-é, ráadásul nem a teljes céget, csupán annak felét kell értékesíteni, ami a vevői oldalról jóval kisebb beruházást igényel. Másrészt a Főgáz az egyik legkevésbé problémás energiaszolgáltató, hiszen – leszámítva a Tigáz területén szerzett pár tízezer fogyasztót – ügyfelei szűk területen, sűrűn helyezkednek el. Emellett pedig még mindig a főváros rendelkezik a legjobb mutatókkal a szolgáltatási területek közül, ami a fizetési hajlandóságot illeti.