A további szankciók benzinhiányt hoznának Oroszországnak
Bármilyen újabb nyugati szankció, amely korlátozná az orosz finomítók modernizációjához szükséges technológiaexportot, üzemanyaghiányhoz vezethet Oroszországban - mondta Jurij Zolotnikov orosz energiaügyi miniszterhelyettes az MTI szerint.
Az Oroszország ellen életbeléptetett szankciók része, hogy az Európai Unió korlátozza a sarkvidéki orosz kőolajlelőhelyek kiaknázásához és a palaolaj kitermeléséhez szükséges technológiatranszfert. A Reuters hírügynökségnek adott interjújában Jurij Zolotnikov azonban már az EU következő lépése miatt aggódott.
A miniszterhelyettes szerint 2015-ben és 2016-ben üzemanyaghiányt is elképzelhető, mert Oroszországban az üzemanyaggyártás volumene csak minimálisan haladja meg a fogyasztás mennyiségét.
Jurij Zolotnikov szerint még nincsenek olyan korlátozások, amelyek akadályoznák a finomítók modernizálását, azonban a lehetőség adott. Az orosz olajipar például függ a finomításban használt katalizátorgépek és gázturbinák importjától, azaz a gyártórendszerek modernizációja gyakorlatilag megvalósíthatatlan nyugati eszközök nélkül.
Az orosz finomítók nem tudják hirtelen növelni gyártásukat a következő két évben, ezért lehetséges, hogy üzemanyaghiány lesz. Egyre több a baleset a finomítóknál, és a karbantartási munkálatok tovább zavarhatják az üzemanyag-ellátást - mondta Jurij Zolotnikov.
Jellemző adat, hogy az orosz Rosznyefty olajipari cégnek 2017-ig évente több mint 21 milliárd dollárt kell befektetnie új olajmezők kiaknázásba és finomítóinak fejlesztésébe, vagy, hogy Alekszandr Novak energetikai miniszter már májusban arra figyelmeztetett, a gyártásnöveléshez használt eszközök negyedét importálja az ország.
Jurij Zolotnikov szerint az egyik megoldás a hiányra az üzemanyagimport lenne. Az idei év első hét hónapjában Oroszország harmadával növelte a Fehéroroszországból származó benzinimportot, amely elérte a 812 ezer tonnát.