Nem kérnek a bankok a politikusokból az Egyesült Királyságban

2023.08.04. 20:40
Nagy port kavart az Egyesült Királyságban egy bankszámlaügy: egészen pontosan az, hogy Nigel Farage-nak, a Brexit egyik fő szószólójának számláját bankja, a Coutts meg akarta szüntetni. A pénzintézet eleinte „üzleti okokra” hivatkozva számolta volna fel az ügyfélkapcsolatot – ekkor még valószínűleg maguk sem gondolták, mivé bonyolódik majd az ügy.

Még júniusban értesítette Nigel Farage-t a Coutts a politikus bankszámlájának felmondásáról. Eleinte „üzleti okokról” volt szó, ami alapvetően hihető is, hiszen a Coutts elsősorban vagyonos embereknek kínál privát banki és vagyonkezelési szolgáltatásokat, Farage-nak pedig éppen akkoriban járt le egy jelzáloghitele. Ebből eredően csökkent a bank bevétele az ügyfélkapcsolaton, a politikusokra vonatkozó fokozott ellenőrzések miatt viszont költségei magas szinten maradtak.

Később olyan hírek röppentek fel a sajtóban, amelyek szerint Farage-nak egyszerűen nincs elég pénze ahhoz, hogy a nagy presztízsű banknál vezessék a számláját. Mivel egy megosztó személyről van szó, számos hírportál kapta fel az értesülést és a politikus gyorsan nevetség tárgyává vált.

Időközben Farage bekérte azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a bank meghozta a döntést. Ezekből fény derült arra, hogy nem elégtelen egyenlegről volt szó. A dokumentumokban két fő indok szerepelt: a politikai megnyilvánulásokból fakadó reputációs, valamint Farage orosz kapcsolataiból adódó pénzügyi bűncselekményi kockázatok.

Az igazán nagy csavar csak ezután következett. Eredetileg a BBC számolt be arról, hogy Farage nem elég vagyonos egy Coutts-bankszámlához. Mint később kiderült, a BBC forrása egyenesen a Coutts anyabankjának a vezérigazgatója, Allison Rose volt. A bankár a brit bankszektor sztárja, az első nő, aki a legnagyobb brit bankok egyikét vezette. Addigi státuszát ugyanis a nyilatkozat után nem tudta megmenteni – megszegte titoktartási kötelezettségét, kénytelen volt lemondani pozíciójáról.

Három betű: PEP

Farage számára azért is körülményes a bankolás, mert a bankvilágban úgynevezett PEP-nek számít. A „politically exposed person”, azaz PEP olyan személy, aki jelentős közéleti pozíciót tölt be vagy töltött be a közelmúltban. Ezek a pozíciók jellemzően döntéshozatali hatalommal és közpénzekhez vagy forrásokhoz való hozzáféréssel járnak. A PEP-ek közé tartozhatnak magas rangú kormányzati tisztviselők, politikusok, állami tulajdonú vállalatok felső vezetői, bírák, valamint a hadsereg vagy a rendészet egyes tagjai.

A PEP kifejezést a pénzmosás elleni (AML) és a terrorizmus finanszírozása elleni (CTF) erőfeszítésekkel összefüggésben használják.

A bankoknak és más pénzügyi intézményeknek óvatosaknak kell lenniük az ilyen jellegű ügyfelekkel a korrupcióra, megvesztegetésre és más pénzügyi bűncselekményekre való potenciális kitettségük miatt. Aggodalomra ad okot, hogy a PEP-ek befolyásukat vagy közpénzekhez való hozzáférésüket személyes haszonszerzésre, illetve pénzmosás vagy tiltott pénzügyi tevékenységek elősegítésére használhatják fel.

Törvényi megfelelési és kockázatkezelési eljárásaik részeként a bankoknak fokozott átvilágítási intézkedéseket kell végrehajtaniuk, amikor PEP-ekkel foglalkoznak. Ez magában foglalja az alaposabb háttérellenőrzéseket, a tranzakciók szorosabb nyomon követését és szigorúbb intézkedések alkalmazását a kiemelt személyekkel kapcsolatos kockázatok mérséklésére.

Nem csak a hagyományos bankoknál van baj

A fintechszektorban gyakran elhangzik, hogy az újvonalas pénzügyi vállalatok nem követik el ugyanazokat a hibákat, mint a hagyományos piaci szereplők. Nos, ezt az állítást ebben a kérdéskörben a Monzo példája cáfolja meg.

Miután a sajtó felkapta Farage ügyét, mások is megszólaltak azokról a kihívásokról, amikkel szembe kellett nézniük hasonló helyzetben. A kincstári kancellár, Jeremy Hunt például úgy gondolja, hogy politikai szerepvállalása miatt nem tudott számlát nyitni a Monzónál, az egyik legnépszerűbb brit neobanknál.

Gina Miller Brexit-ellenes politikus pedig a múlt héten arról beszélt, hogy a Monzo jelezte, felszámolja a True and Fair párt bankszámláját. A neobank hibára hivatkozik, ugyanis irányelvei szerint nem vezethet számlát semmilyen politikai párt számára.

Ne legyen bankszámlája a politikusoknak?

A törvényeknek megfelelő szabad véleménynyilvánítás miatt nem szabad embereket kizárni a pénzügyi szektorból – ez a brit kormány álláspontja. Már meg is tették az első lépéseket, amelyekkel meg akarják előzni, hogy a politikusok bank nélkül maradjanak.

Az új szabályok értelmében a bankok kötelesek lesznek megmagyarázni a számlavezetés esetleges megtagadására vonatkozó döntéseiket, biztosítva ezzel a döntéshozatali folyamat átláthatóságát. Az ügyfelek pedig több időt, 90 napot kapnak majd arra, hogy a pénzügyi ombudsmani szolgálatnál megtámadják a számlazárási döntést, vagy új bankot találjanak.

Az intézkedéseknek köszönhetően a bankok várhatóan nem szüntethetnek meg számlákat pusztán azért, mert nem értenek egyet az ügyfelek politikai meggyőződésével, és a banki szolgáltatásokat nem tagadhatják meg politikai vagy személyes vélemények miatt.

Hol tud segíteni a fintech?

A politikai és szabályozói problémákat természetesen nem tudja megoldani a pénzügyi technológia. A politikusokhoz fűződő kockázatok kezelésében azonban jelentős szerepe lehet. 

A fintechmegoldások fejlett ügyfélszűrési és -ellenőrzési megoldásokat kínálhatnak, amelyek automatikusan azonosítják a PEP-eket különböző adatbázisok segítségével. Megkönnyíthetik a fokozott átvilágítást azáltal, hogy átfogó és naprakész információkat nyújtanak az ügyfelekről. Ez nemcsak a PEP-ek azonosítását, hanem vagyonuk forrásának, kapcsolataiknak és egyéb releváns tényezőknek a megértését is magában foglalja.

A gépi tanulás és a mesterséges intelligencia segítheti továbbá a bankoknak a PEP-ekkel kapcsolatos kockázatok felmérésében. Ez magában foglalja a tranzakciós minták, kapcsolatok és viselkedések elemzését, amelyek gyanús tevékenységekre utalhatnak.

A bankok emellett a fintechek segítségével testre szabott jelzési rendszereket állíthatnak fel, amelyek értesítik a megfelelési csoportokat a PEP-ekkel kapcsolatos szokatlan vagy gyanús tevékenységekről. Gyorsan frissülő adatbázisokhoz kapcsolódva akár valós idejű kivizsgálást és reagálást is lehetővé tehetnek az effajta rendszerek.

A szerző a Peak tanácsadója.

Ez a támogatott tartalom a fintech.hu közreműködésével készült.