A magyar cukoripar múltja és jelene – húzóágazatból importkényszer

Történelmi előzmények

A cukorrépa elterjedését megelőzően is alkalmaztak a korabeli édesiparban cukrot, amelyet ekkor még cukornádból nyertek ki, édes íze miatt pedig cukorméznek neveztek. Az első feljegyzések szerint Orseolo Péter udvarában az 1040-es években már alkalmazták ezt az édesítőszert, amelyet velencei kalmárok szállítottak Európába. Szintén megemlékezik a nádcukor használatáról az 1419-es pozsonyi királylátogatásról készült dokumentumok egy része, amelyben a cukor konyhai felhasználását is rögzítették. Hunyadi Mátyás uralkodása idején az olasz kultúra felesége, Beatrix hatására indult terjedésnek itthon, az ő kérésére hozatott ide a király Nápolyból cukrászt is, aki havonta akár 10 kilogramm cukrot is képes volt felhasználni.

A török hódítások következtében megváltoztak a kereskedelmi útvonalak, valamint Velence az addigi ciprusi és krétai cukornádtermesztő és -finomító egységeit is elveszítette. Ezzel párhuzamosan növekedésnek indult a gyarmatokról beáramló cukorrépa-alapú termék importjának mennyisége Európában. Az 1700-as évek végére vált itthon is a társadalom legtöbb rétegében népszerűvé a cukor mint édesítőszer, ekkorra azonban már nem a nádból, hanem a répából előállított termék váltotta fel elődjét.

A cukorkészítésnek közvetlen hatása volt az addigi italfogyasztási szokások megváltozására is. A cukorfinomítás mellékterméke a melasz, amelyből szeszt főztek és értékesítettek, ezzel pedig elkezdődött az addigi borfogyasztás háttérbe szorulása, és egyre többen kezdtek el pálinkát, égetett szeszeket fogyasztani itthon.

A magyar cukoripari termelés 1848-ig főként nagybirtokok területén folyt, az ekkor üzemelő egységek azonban még nem nevezhetőek gyárnak, inkább cukorfőzdéknek. Egy 1847. évi becslés szerint a hazai cukorfogyasztás évente 0,61 kilogramm volt fejenként, tehát a kereslet még nem indokolta a nagyobb termelési volument. A változás 1849-től indulhatott el. Ekkor a nagybirtokok elkezdtek kiszorulni a mezőgazdasági ipar ezen szektorából.

1849 és 1867 között 19 vármegyében 43 cukorgyár működött, valamint Sopronban és Pozsonyban (nádcukor-)  finomító    üzemek létesültek. A fő területe a cukortermelésnek ekkor a Kisalföld és a Duna jobb parti területe volt. A fejlődés azonban még az osztrák tőkések bővítésével sem tudott elég hatékony lenni. Az egyik akadályozó tényező az adózás volt, mivel 1849-ben visszaállították a belföldi anyagokból előállított cukor adóztatását. Első körben ez az adónem a készárut érintette, majd kiterjesztették a nyersanyagokra is. A másik akadály a répahiány volt, amelyben nagy szerepe volt az infrastruktúra és a szállítmányozás kezdetleges viszonyainak is. Az 1858-1859-ben kirobbant első cukorválság mindezeknek a problémáknak a betetőzését jelentette: 28 gyárból 5 tönkrement, 4 pedig átmenetileg leállásra kényszerült.

A válság 1864-re szűnt meg, hatással volt rá a négy évvel korábban hozott vámhatáron kivitt cukor utáni adó-visszatérítés bevezetése is. A következő változást a répacukor gyártásának technikai kifejlődése okozta, mivel 1864-re a nádcukoréval megegyező önköltséggel lehetett előállítani. Ennek következményeként a nádcukor-finomítók ideje lejárt, így vagy leállították a tevékenységüket, vagy átálltak répacukor feldolgozására. A kiegyezéssel a cukoripar is elindulhatott a fejlődés útján, főként a szállítmányozásban bekövetkezett változások eredményeként.

A fejlődést egy újabb válság állította meg 1873-ban, amely nem csak egy cukortúltermelési világválság, de egy általános gazdasági krízis is volt. A harmadik cukorválság 1884-1885-re érte el az ágazatot, amely a fogyasztás drasztikus visszaesésének volt köszönhető. A válság utáni helyreállítást célozta meg az 1888. évi XXIII. törvény, amely nem a nyersanyagot, hanem a készterméket adóztatta meg, megszüntette a kiviteli adó-visszatérítést, valamint a gyáraknál pénzügyi ellenőrző szervezetet hoztak létre. A törvény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, valóságos gyárépítő hullám indult. Az I. világháborúig 31-re nőtt a cukorgyárak száma itthon, amelyek már nem döntően osztrák érdekeltségűek voltak, egyre nőtt a magyar tulajdonosok száma is. Az I. világháborút követően a gyártott cukormennyiség 1919/1920-ra érte el mélypontját, 1916-tól pedig a külkereskedelmi cukormérleg negatív lett. A fogyasztás visszaesése mellett a munkavállalói és a nyersanyagbeszerzési oldalon is felmerültek olyan akadályok, amelyek miatt a korábbi termelési volument már nem lehetett ismét megvalósítani. A trianoni békeszerződés következtében a korábbi 31 cukorgyárból 12 maradt az ország új határain belül. Ezenkívül jelentős volt a cukorrépa-veszteség is, 14 388 hektár maradt a korábbi határok túlsó felén.

A két világháború között ugyan elindult egy fellendülés a cukorgyártásban, de a gazdasági világválság hatására nem tudott tartós maradni, és csak 1938-ban indult ismét növekedésnek. A kirobbanó második világháború, valamint az ezt követő államosítás 1948-ban újabb mérföldkő  volt a cukorgyártás történetében. Az 1948. évi XXV. évi törvényben 11 cukorgyár állami tulajdonba vétele szerepelt, 1989-ig pedig összesen 12 cukorgyár működött itthon. A kilencvenes években a privatizációs hullám során a gyárak jelentős része megszűnt, 2007-ben pedig már csak mindössze 3 egység működött: a Magyar Cukor Zrt., amely az osztrák Agrana csoport tagja (Kaposvár), a Mátra Cukor Zrt., amely a német Nordzucker leányvállalata (Szolnok, Szerencs), valamint az Eastern Sugar Zrt., amely brit érdekeltség alá tartozik és Kabán üzemelt. A három gyárból 2010-re már csak egy, a kaposvári tudott fennmaradni, ma ez az egyetlen cukorgyárunk. 

A hazai termelés mérőszámai

A hazai cukorrépa-termelés elsősorban a dunántúli, valamint középső régiókra koncentrálódik. 2022-ben a legtöbb cukorrépát Somogy, Fejér, Bács-Kiskun és Tolna vármegyékből takarították be. 

Az ország keleti részén jelentős a termelés Hajdú-Bihar vármegyében, az északi, észak-keleti területeken azonban mindez elenyésző. 

Az elmúlt bő húsz év során a termelésben használt területek száma drasztikusan lecsökkent. Míg 2005-ben 61 643 hektáron takarítottak be cukorrépát, addig 5 évvel később már csak 13 859 hektáron történt mindez. Nehezítette a helyzetet két európai uniós döntés is. 2006-ban új piacszabályozó intézkedések miatt csökkentették a gazdák támogatását, emiatt pedig zsugorodott a termőterületek száma is.

2017-ben megszüntették a korábbi EU-s cukorkvótarendszert, amely nemcsak a közös piacon, de itthon is csökkentette a termőterületek számát, ezzel pedig a betakarítható mennyiséget is. Emellett az alacsony cukorár, a gyakori száraz, aszályos időszakok, a peszticidek csökkenése mind-mind hatással van arra, hogy évről évre kisebb területen kerüljhet sor cukorrépa betakarítására. A tavalyi év viszontagságos időjárási körülményei tovább nehezítették a termésátlagok javítását, a 2020-as évhez képest 12 010 kg/hektárral kevesebb cukorrépát termeltek meg.

Mennyi cukrot fogyasztunk?

A cukorrépából lakossági szinten felhasznált legnagyobb mennyiségű késztermék a kristálycukor, amelynek átlagos fogyasztói ára az elmúlt években sokat ingadozott. 2010-ben egy kilogramm kristálycukor 192 forintba került, egy évvel később azonban 300 forintot fizettünk ugyanezért a mennyiségért. Az utóbbi 10-12 év során sikerült mérsékelni a kristálycukor árát, az elmúlt másfél évben a termék bekerült az árstopos termékek közé, így fogyasztói ára nem tudott drasztikusan növekedni. 

Érdemes néhány szót ejteni az egyes élelmiszerek, így a cukor egy főre jutó mennyiségének változásáról is. 1970-ben egy főre 33,7 kilogramm cukor és méz jutott, az ezredfordulóra 33,6 kg/főre csökkent a mennyiség, ma pedig 35 kg cukor és méz „járna” fejenként. Hasonlóan a többi feltüntetett alapvető élelmiszerhez az egy főre jutó mennyiség növekedése magyarázható a gazdasági növekedéssel és az elérhető mennyiség kiszélesedésével is. Ez utóbbi ok mögött az elmúlt két évtizedben elterjedő egészségtudatosabb szemlélet állhat, amely itthon is egyre nagyobb teret nyer, főként a cukorpótló édesítők elterjedésével.

Fontos azt is kiemelni, hogy a cukorfogyasztás ma már az elfogyasztott ételekkel együtt is történik, így a nyers adatok értelmezésekor érdemes ezt is összevetni. Számos olyan feldolgozott élelmiszer van, amely ha csak kis mennyiségben is, de tartalmaz cukrot, ezért a hagyományos cukorfogyasztás mellett ezeket is  érdemes  számításba venni. 

Ugyancsak érdekes következtetésekre ad lehetőséget a jövedelmi tizedek (decilisek) szerint meghatározott egy főre jutó cukorfogyasztás meghatározása. A 7-es jövedelmi csoportig a vizsgált három évben nőtt a cukorfogyasztás mennyisége egy főre vetítve, az utolsó három csoportban azonban csökkent (kivételt képez a 10-es csoport 2020-as eredménye). Az eredmény azt mutatja, hogy a három legnagyobb jövedelemmel rendelkező társadalmi csoportnak ugyan nem csökkent a jövedelme, de jóval  kevesebb cukrot fogyasztanak, mint a többiek. Az idesorolható rétegek ugyanis különböző megfontolásokból kiváltják a cukrot mint nem egészséges alapanyagot az étkezésből, így várhatóan a jövőben ezeknél a csoportoknál tovább fog mérséklődni az egy főre jutó mennyiség is. 

Importkényszer – honnan érkezik a cukor Magyarországra?

Azt már láthattuk, hogy a hazai cukorrépa-termelés évek óta csökkenő trendet mutat, így felmerülhet a kérdés, hogy az egyetlen cukorgyár miből állít itthon elő cukrot, ha elfogy a hazai nyersanyag. A külkereskedelmi adatok szerint 2006-ig volt pozitív a finomítatlan cukor külkereskedelmi mérlege (ekkor 126 millió dollár értékben exportáltunk és 67 millió dollár értékben importáltunk finomítatlan cukrot) ezt követően azonban megfordult a trend, és egyre inkább az import került előtérbe. 

A legmagasabb importérték 2012-ben került rögzítésre, ebben az évben 489 millió dollár értékben szállítottak hazánkba finomítatlan cukrot. A kivitel mennyisége évről évre csökken, 2021-ben 16 millió dollár volt a teljes hazai finomítatlan cukor exportjának értéke. Az export növekedésének gátat szab az a tény is, hogy egyetlen cukorgyár nem képes akkora volumenű termelésre, amely elegendő a belföldi kereslet és a kivitel ellátására is. Ezenkívül a már felsorolt európai uniós szabályozások is nehezítik a termés növelését, ezáltal pedig a késztermék külföldi piacra juttatását. 

A magyar finomítatlan cukor és cukrászati cukor (porcukor) főként az Európai Unió országaiba került szállításra, de Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, valamint az Egyesült Arab Emírségekben is találhatunk a boltok polcain magyar eredetű termékeket.  

A hozzánk érkező importcukor elsősorban a régió országaiból, Csehországból, Szlovákiából és Lengyelországból áramlik. Jelentős értékben importálunk Németországból, valamint Ausztriából is cukrot. 

Globális tekintetben a világ legnagyobb finomítatlancukor-exportőrei Brazília, India, Thaiföld, Ausztrália és Németország. Ez az öt ország 2021-ben összesen 17 754 millió dollár értékben exportált nyers cukrot szerte a világ országaiba. Az import oldalán Kína, Indonézia, az USA, Bangladesh és Szudán állnak. A 2021-es évben ők 6294 millió dollár értékben vásároltak finomítatlan cukrot, főként a felsorolt öt exportőr országtól. A cukorrépa-termelés szempontjából a legtöbb növényt Németországból, Szlovákiából, Belgiumból, Szlovéniából és Hollandiából szállítják a világpiacra. A cukorrépa-felvásárlók között az első helyen Svájc, majd Csehország, Hollandia, az Egyesült Királyság és Dánia szerepelnek. 

A mai napig nagy vitákat tud kavarni a szakértők körében annak megállapítása, hogy a cukor vagy az ezt helyettesítő termékek egészségesebbek az emberi szervezet számára. Sokan választják ma az olyan egészségesebb alternatívákat, amelyek élettani szempontból kedvezőbb megítélés alá esnek, így ennek felismerése gazdasági szempontból sem elhanyagolható. A ma egyedüliként működő hazai cukorgyár a hagyományos fehér kristálycukor mellett már gyárt barna cukrot is, mindazonáltal a változó keresleti igények miatt a későbbiekben is érdemes lehet bővítenie az alternatív lehetőségek palettáját.

A szerző az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány munkatársa.

Ez a támogatott tartalom az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány közreműködésével készült.