Az USA- és az EU-átlagot is verjük ebben a mutatóban, de mire megyünk vele?

Általános globális tendencia a gazdaságok potenciális növekedési ütemének mérséklődése. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2023-as jelentése szerint az alacsonyabb munkatermelékenység az egyik fő oka a potenciális növekedés lassulásának, míg a termelékenység gyenge növekedése a 2000-es évek közepe óta, és különösen a globális pénzügyi válság (2007–2008) óta a lassú tőkefelhalmozásra vezethető vissza.

A vállalatok nem fordítanak elegendő erőforrást technológiáik, termelési módszereik és általánosabban az üzleti gyakorlataik korszerűsítésére, beruházásokra, ami alacsonyabb termelékenységnövekedést eredményez.

Az OECD szerint a verseny és annak elősegítése az egyik kulcsfontosságú terület, ahol a közpolitikák döntő szerepet játszhatnak abban, hogy a cégek folyamatosan fejlődni akarjanak.

A hosszú távon fenntartható, úgynevezett potenciális gazdasági növekedés azt mutatja meg, mekkora az a maximális termelési szint, amelyet egy gazdaság elérhet – az infláció gyorsulása nélkül – a meglévő munkaerővel (foglalkoztatottság), tőkével (gyártási/gépi kapacitás) és technológiával. Ez egy elméleti, adott gazdaságon belüli kapacitásokkal elérhető maximális hatékonyságú termelési szint, amely mellett az infláció sem gyorsul.

Ez a maximális szintű, hatékony termelés általában adott gazdaságban nem (vagy csak rövid időre) valósul meg, így eltér egymástól a tényleges kibocsátás és a potenciális, miközben az aktuális GDP a potenciális közelében ingadozik. A kettő – tényleges és potenciális GDP – közti különbséget hívja a közgazdaságtan kibocsátási résnek: amennyiben az aktuális GDP meghaladja a potenciális szintet, vagyis pozitív a kibocsátási rés, az inflációs nyomást gyakorol a gazdaságra. Ellenkező esetben, vagyis amikor elmarad a tényleges kibocsátás a potenciálistól, a kibocsátási rés negatív, a gazdaság nem pörög a megfelelő fordulatszámon, így az infláció is mérséklődik.

Az éppen aktuális gazdasági növekedés nagyságát a statisztikai hivatalok által közölt adatokból tudhatjuk meg, de a potenciális növekedés nem mérhető, csak becsülhető, közelítő érték határozható meg. Többféle módszertan létezik a potenciális GDP növekedésének mérésére, modellezésére, ugyanakkor minden becslés magában hordozza a bizonytalanságot. Ennek ellenére iránymutatást nyújthatnak egy gazdaság hosszú távú növekedési képességéről, lehetőségeiről, a gazdaságban rejlő potenciálról, ezeket alakító tényezőkről.

Hol mozog jelenleg a potenciális GDP az egyes gazdaságokban?

Az amerikai jegybank, a Fed rendszeresen közzéteszi negyedéves előrejelzéseiben a hosszú távon fenntartható gazdasági növekedés ütemére vonatkozó várakozását. A potenciális GDP-növekedési ütem a szeptemberi előrejelzés szerint 1,8 százalékon áll az USA-ban. Az Európai Bizottság is rendszeresen publikálja a potenciális GDP-növekedésére vonatkozó becsléseit és előrejelzését. A 2023 tavaszi jelentése szerint a 2000-es évekre jellemző 2 százalék körüli potenciális gazdasági növekedés az EU-ban – kilengések mellett – 2022-re 1,5 százalékra lassult, és a bizottsági előrejelzés szerint hasonló vagy alacsonyabb szinteken lesz 2023–2027 között.

A legutóbbi, november elsejei Fed-kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón Jerome Powell jegybankelnök arról is beszélt, hogy az amerikai potenciális gazdasági növekedés – a munkaerő növekedése miatt – az addigi vélekedésekhez képest magasabb lehet: 2 százalék körüli szintek helyett 2 százalék felett járhat. Mindezzel együtt pedig az aktuális GDP-növekedés a potenciális alatt mozoghat 2023-ban, kisebb inflációs nyomást eredményezve a gazdaságban. Mivel azonban a potenciális GDP mérése a fent leírtak szerint nagy fokú bizonytalanságot hordoz magában, óvatosan kell kezelni, és a jövőben derül ki ennek igaz volta. Mindaddig viszont a kibocsátási rés természetéről (pozitív vagy negatív) való gondolkodás befolyásolhatja a gazdasági döntéseket, főleg az amerikai jegybank kamatpolitikáját. Utóbbi pedig a globális monetáris kondíciókat, árfolyamok mozgását is meghatározza.

Magyarország konvergenciaprogramjában (2023–2027) olvashatunk a hazai potenciális GDP-ről, illetve annak jövőjéről. A magyar potenciális GDP éves növekedési üteme 2022-ben 3,6 százalék lehetett, míg 2023–2027 között 3,3-4,0 százalék között alakulhat, vagyis jóval az EU és az USA potenciális GDP-növekedése feletti. Az MNB is rendszeresen ad iránymutatást a magyar gazdaság ciklikus pozíciójáról Inflációs jelentésében.

A legutóbbi, szeptemberi Inflációs jelentésében leírta a jegybank, hogy „becslésük szerint a gazdaság ciklikus pozíciója 2022 vége óta negatív előjelű, és így dezinflációs hatású”. Ez azt jelenti, hogy az aktuális kibocsátás a potenciális szint alatt járhat, így a kettő közti eltérés, a kibocsátási rés negatív. Mindez pedig elősegíti az infláció lassulását. Kifejtette az MNB stábja, hogy „a tavalyi év első felében a gazdaság ciklikus pozíciója pozitív volt, az élénk kereslet és az ellátási láncokban meglévő súrlódások hatására (azaz a tényleges GDP a potenciális felett mozgott). Ezek a hatások inflatorikus hatású ciklikus pozíciót eredményeztek (vagyis gyorsították az inflációt). Ezt követően a lassuló gazdasági teljesítménnyel párhuzamosan azonban a gazdaság ciklikus pozíciója elkezdett romlani, és negatívvá vált. Mind a kereslet lassulása, mind a kínálati korlátok várt oldódása a reálgazdaság felől dezinflációs hatásokat eredményezett (a korrigáló gazdasági teljesítmény a potenciális GDP alá érkezett, mely visszafogja az inflációt)”.

A jelenlegi „pillanatfelvétel” mellett az OECD-tagországok esetében a potenciális GDP múltbeli alakulásáról is képet kaphatunk. Általános globális tendencia, miszerint mérséklődik a gazdaságok potenciális növekedési üteme (egy főre jutó értéket vizsgálva): mind az OECD-országok átlagában, mind azon belül a fejlett és fejlődő országok körében:

• az OECD egészében a 2000-es évek eleji 2,2-2,3 százalék körüli szintről 2022-re 1,3 százalék környékére, mely tovább lassulhat;
• G20-ba tömörülő fejlett országok esetében 2,2 százalékról 1,2 százalék környékére ugyanebben az időszakban, mely szintén tovább mérséklődhet;
• a fejlődő tagországokban pedig 2006–2008 között érte a csúcsát a potenciális növekedési ütem 6 százalék közeli szinten, mely 2022-re 3,4 százalékig lassult.

Mi okozza a potenciális növekedés lassulását?

Az OECD 2023-as jelentése szerint az alacsonyabb munkatermelékenység az egyik fő oka a potenciális növekedés lassulásának. A termelékenység növekedése már a koronavírus-járvány előtti időszakban elkezdett lassulni, tehát nem a járvány hozta magával. A munkatermelékenység növekedése az 1990-es évek vége óta a legtöbb OECD-gazdaság esetében folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, mely egybeesett a kereskedelem és a tőke integrációjának felgyorsulásával, a globális pénzügyi válság (2007–2008) óta pedig a termelékenység növekedésének széles körű lassulása figyelhető meg mind a fejlett, mind a feltörekvő piacgazdaságokban. Ugyanebben az időszakban a globalizáció támogatottsága is csökkent, ami magában hordozza a széttöredezettebb gazdasági rend kockázatát, ez pedig súlyosan befolyásolhatja a jövőbeli termelékenységi teljesítményt.

A munka termelékenységét többféle mutatóval is lehet mérni, ezek közül az OECD által közzétett egy munkaórára jutó GDP-t mutatjuk be. Ahogy az ábrán is látszik, 2006-ot követően lelassult a termelékenység növekedése a korábbi évek meredek emelkedését követően a vizsgált gazdaságokban.

Ezt jól szemlélteti, ha megnézzük az éves növekedési ütemét az egy munkaórára jutó GDP-nek: jelentősen lelassult a munkatermelékenység növekedése az utóbbi évtizedekben mind az USA-ban, mind a vizsgált nagy európai gazdaságokban.

Az OECD 2023-as jelentésében az alacsonyabb munkatermeléség okát is kifejtette. Eszerint a termelékenység gyenge növekedése a 2000-es évek közepe óta, és különösen a globális pénzügyi válság óta a lassú tőkefelhalmozásra vezethető vissza, a tőkeköltségek fokozatos csökkenése ellenére (globálisan alacsony kamatkörnyezet). Ez magában foglalja a tárgyi tőkét, például a berendezéseket, gépeket és épületeket, valamint az immateriális tőkét, amely a digitális (szoftverek, adatok), a szellemi tulajdon (K+F és szabadalmak) és a szervezeti tőke különböző eszközeit foglalja magában. Az ezeken a területeken végrehajtott alacsonyabb beruházások azt jelentik, hogy a vállalatok nem fordítanak elegendő erőforrást technológiáik, termelési módszereik és általánosabban az üzleti gyakorlataik korszerűsítésére, ami alacsonyabb termelékenységnövekedést eredményez.

Az OECD szerint a fizikai, immateriális és humántőkébe történő beruházások fellendítéséhez a vállalatoknak nemcsak a kapacitásokkal, hanem a megfelelő ösztönzőkkel is rendelkezniük kell, mely utóbbi a gazdaságirányítók körébe tartozik. A verseny és annak elősegítése az egyik kulcsfontosságú terület, ahol a közpolitikák döntő szerepet játszhatnak, hogy a cégek folyamatosan fejlődni akarjanak. Ugyanakkor az OECD kihangsúlyozza, hogy számos bizonyíték utal a verseny gyengülésére több nagy OECD-gazdaságban: különösen az iparági koncentráció és a felárak nőttek, a cégek belépése és kilépése csökkent, valamint a legjobb vállalatok és az iparági többi cég közötti szakadék nőtt.