A tavalyinál mérsékeltebb növekedést vár Matáv

MTI
2003.02.14. 12:50
A Matáv Rt. 2003-ban a tavalynál mérsékeltebb növekedést vár csoportszinten, mivel a távközlési verseny erősödésével és a belföldi mobilelterjedés növekedési ütemének lassulásával számol - fejtette ki Straub Elek, a vállalat elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Starub Elek elmondta, hogy macedón leányvállalatuk, a MakTel esetében további volumenbővülésre számítanak. A Matáv-csoport 2003-ban egyszámjegyű bevételnövekedésre számít, miközben a kamat, adózás, értékcsökkenés, amortizáció és értékhelyesbítés nélküli (EBITDA) rátája 40 százalék körüli értéket ér el. A csoport az idén tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére mintegy 90 milliárd forintot költ. A Matávnak tavaly mintegy 8 százalékkal nőtt a bevétele, 41,5 százalékos volt az EBITDA rátája és tárgyi eszközökre, valamint immateriális javakra bruttó 98 milliárd forintot költött.

A Matávnak idén augusztusban 550 millió eurónyit kell refinanszíroznia abból a 920 millió eurós hitelből, amelyet 2001 decemberében vett fel anyavállalatától, a Deutsche Telekomtól (DT), hogy a Westelben lévő tulajdoni hányadát 49 százalékkal 100 százalékra növelje, mondta Straub Elek. A DT hiteléből a Matáv 230 milliót már törlesztett, az augusztusi hitelfelvételen felül maradó összeget pedig reményei szerint saját cashflowjából fogja törleszteni, tette hozzá. A Matáv hitelállományának deviza kitettsége mostanra 15 százalékra csökkent, miután a vállalat tavaly devizakötelezettségei jelentős hányadát forintra konvertálta.