Továbbra is túlkínálat van az ingatlanpiacon

MTI
2003.02.26. 12:54
Az idén a fővárosi új építésű lakóingatlanok 5-7 százalékkal drágulhatnak, a használt lakásokért várhatóan az inflációt el nem érő 4 százalékkal többet kell majd fizetni; a piacra továbbra is a túlkínálat a jellemző.

A GKI Gazdaságkutató Rt. és a Wallis Ingatlan Rt. közös felmérésének szerdai ismertetésén Akar László, a GKI vezérigazgatója elmondta: az üzlethelyiségek piacát enyhe, az irodapiacot továbbra is a jelentős túlkínálat jellemezte tavaly. Az ingatlanforgalmazók szerint az irodák jelenleg 73-78 százalékos kihasználtsági mutatója a következő egy évben javulhat.

Az ingatlanforgalmazók és -fejlesztők jelzései szerint az új építésű lakóingatlanok tavaly az utolsó negyedévben 2-3 százalékkal, a használt lakóingatlanok pedig 2 százalékkal drágultak.

Akar László ismertette, hogy egyre inkább a figyelem középpontjába kerültek a belvárosi, frissen felújított lakóházak, illetve újonnan épített lakóparkok. - Ezzel párhuzamosan lehűlni látszik a külső kerületekbe, illetve a Budapest közeli agglomerációs településekre irányuló kiköltözési láz - mondta.

Indoklásként az infrastruktúra kiépítettségét, a jó megközelíthetőséget és a belső kerületekben folyó fejlesztéseknek köszönhető növekvő számú új lakást említette.

Báthory Balázs, a Wallis Rt. vezérigazgatója elmondta, a piaci kereslet a kiszélesített lakáshitel-támogatási rendszer ellenére sem képes lépést tartani a mindinkább szélesedő kínálattal.

A felmérés szerint tavaly év végére a fővárosi irodaállomány összterülete 150 ezer négyzetméterrel növekedett, elérte az 1,3 millió négyzetmétert. A várakozások szerint az idén 70-80 ezer, növekvő kereslet esetén pedig akár 150 ezer négyzetméter további irodaterület épülhet fel az idén.

Az irodák bérleti díjai stagnálnak, illetve mérsékelten csökkenhetnek.