Lassuló ázsiai gazdaságok
Az első negyedévben lelassult az ázsiai gazdaságok növekedése, elsősorban az iraki háború és az ezzel összefüggésben felszökött olajár miatt. A lassulás folytatódhat a következő hónapokban is. Az atípusos tüdőgyulladás (SARS), amely március harmadik hetében került a figyelem középpontjába, az Ázsiai Fejlesztési Bank elemzése szerint főként a második negyedéves GDP-adatokon hagyhat maradandó nyomot.
Az SARS-járvány az ADB becslése szerint a délkelet-ázsiai országokban átlagosan 0,5 százalékkal csökkenti a gazdasági növekedés ütemét a második negyedévben. Szingapúrban 1,1 százalékkal lesz kisebb a növekedés, a hongkongi gazdaság 1,8, a tajvani 1,1 százalékot veszít. A szingapúri GDP az első negyedévben mindössze 1,6 százalékkal bővült éves összehasonlításban, a második és a harmadik negyedben pedig zsugorodás várható, ami már recessziót jelent. Tajvanon várhatóan szintén csökken a gazdaság teljesítménye a második negyedévben. A fertőzés által leginkább sújtott Kína gazdasága viszont az első negyedéves 9,9 százalékos növekedés után is ellenállónak tűnik a vírushatással szemben.