Pénzt kapna a MÁV az elbocsátásokra
Támogatta a parlament gazdasági bizottsága hétfői ülésén annak a
módosító indítványnak a benyújtását, amely a jövő évi
költségvetésből kétmilliárd forinttal támogatná a MÁV Rt.
létszámcsökkentését.
Az állam jövőre minimum 3.700 fős létszámleépítést vár el a
MÁV-tól; a kétmilliárd forint támogatás mintegy 700 fő
elbocsátásának egyszeri költségeit fedezné. Mintegy 700 millió
forintot az Állami Autópálya-kezelő Rt. támogatásából, 300 millió
forintot az autóút-rekonstrukcióra szánt 750 millió forintból
csoportosítanának át a módosítás szerint.
Egy másik módosító indítvány a fogyasztói árkiegészítésről szóló
törvénybe beleveszi a komp- és a révközlekedést is. Jelenleg ugyanis
a törvény csak a helyi közlekedés esetében rendelkezik fogyasztói
árkiegészítésről, egy kormányrendeletben azonban már határoztak a
komp- és révközlekedés árkiegészítési támogatásáról is.