Kétmilliárdos beruházással üzletközpont épült Sopronban
Közel kétmilliárd forintos beruházással hétezer négyzetméteres
üzletközpont készült el Sopronban, magyar tulajdonosai saját erőből
és hitelből hozták tető alá a létesítményt - közölte a főtulajdonos
H.H.Building Kft. ügyvezető igazgatója a pénteki átadás alkalmából.
Varga Zoltán elmondta: pályázati pénzt nem kaptak a
beruházáshoz, a hitelt tízéves futamidőre vették fel, és előzetes
számításaik szerint az invesztíció tíz év alatt megtérül.
Háromhektáros területet vásároltak, azon építették fel a
háromszintes üzletközpontot, amely az utóbbi évek legnagyobb
gasztronómiai beruházása a nyugat-dunántúli régióban.
A mediterrán hangulatot árasztó épületegyüttesben három éttermet
és egy kávézót rendeztek be, amelyekben 650 vendéget tudnak egy
időben fogadni. Az éttermek olaszos jellegét erősítik a fűthető
teraszok, ahol további 600 látogatót tudnak vendégül látni.
Tizennégy üzlethelyiséget is kialakítottak, amelyeket bérbe adnak.
A Mediterrano Sopron elnevezésű üzletközpontot jövőre
továbbfejlesztik: a szomszédságában 1.300 vendéget befogadó
szabadtéri színházat építenek, amely koncerteknek és egyéb
kulturális rendezvényeknek ad majd helyet - mondta Varga Zoltán.