Javítottak a pénzügyi vállalkozások
A felügyelt szektorok 2004. első félévi tevékenységéről szóló összefoglaló szerint a pénzügyi vállalkozások utóbbi néhány évben megvalósult bővülési dinamikája 2004. első negyedévében ugyan jelentősen mérséklődött, de a második negyedévben újra dinamikussá vált. A szektor adózás előtti eredménye 23,7 milliárd forint volt az idén az első félévében, ez 6,5 százalékkal volt magasabb a 2003. első félévi eredménynél. A banki tulajdoni hátterű vállalkozások csoportjában ennél lényegesen gyorsabban, 28,7 százalékkal nőtt az adózás előtti eredmény.
A pénzügyi vállalkozások szektorában a jegyzett tőke 2003. decembere és 2004. júniusa között a mérlegfőösszeg növekedési üteménél jóval lassabban, 4,7 százalékkal nőtt. Így a jegyzett tőke forrásokon belüli részaránya a 2003. december végi 3,5 százalékról június 30-ára 3,2 százalékra esett vissza. A szektor saját tőkéjének a fél év alatti 20,7 százalékos növekedése kedvezőbb volt a jegyzett tőkéjénél, így a mérlegen belüli részaránya a 2003. december végi 8,9 százalékról 2004. június végére 9,5 százalékra nőtt.
A pénzügyi vállalkozások eszközeinek döntő hányadát jelentő ügyfélkihelyezés állománynak a 2004. első negyedévére jellemző visszafogottabb, az előző negyedévhez viszonyított 2,3 százalékos növekedési üteme a második negyedévre felgyorsult: az első negyedévhez képest 11,8 százalékkal bővült. Így a tavalyi év végéhez képest összességében 14,3 százalékkal nőtt a pénzügyi vállalkozások ügyfelekkel szembeni követeléseinek állománya.
Az összefoglaló szerint az idén június 30-án a pénzügyi vállalkozások szektora 193 cégből állt, ami megegyezett a tavaly június végivel, és öttel haladta meg a 2003. év végit - közölte a PSZÁF.
Az utóbbi egy évben, ezen belül 2003. decembere és 2004. júniusa között mind a devizaeszközök mind a devizaforrások állományának növekedési üteme lényegesen meghaladta a mérlegfőösszeg bővülésének ütemét. Ennek megfelelően mind a devizaeszközök, mind pedig a devizaforrások mérlegen belüli súlya 21,5 százalékra, illetve 44,2 százalékra emelkedett.
A pénzügyi vállalkozások mérlegen kívüli függő és jövőbeni kötelezettségei 2004. június végén 328 milliárd forintot tettek ki. Ez 31,4 százalékkal több mint a 2003. december végi összeg, és 54 százalékkal magasabb a 2003. június végi összegnél. Az utóbbi egy év növekményének csaknem a fele az idei második negyedévben következett be.
A lízing követelések értékvesztési aránya a 2003. június végi 1,4 százalékos értékről 2003. végére 1,5 százalékra, majd 2004. június végére 1,9 százalékra nőtt. A PSZÁF a cégcsoport jövőjére vonatkozóan megállapította: a szektor eszközbővülése várhatóan a jövőben sem fog finanszírozási korlátokba ütközni. Ez különösen igaz - a szektor mérlegfőösszegét tekintve mintegy háromnegyed részt kitevő - banki tulajdoni hátterű cégek csoportjára, amelyekben a finanszírozás legnagyobb része továbbra is jellemzően a tulajdonos hitelintézetektől származik.
A nem banki tulajdoni hátterű cégek csoportja megbízhatóan, megfelelő kockázati szinten működő tagjainak tevékenységbővülését sem gátolja a hitelintézeti szektor részéről finanszírozási korlát. Ezen cégek ügyfélkörének nagy részét a továbbiakban is a lakosság teszi ki, ezen belül is nagy súllyal részesednek a lakossági gépjármű finanszírozási területek. Így a csoport termékei iránti kereslet a lakossági hitelkereslet egyes szegmenseivel együtt mozog a jövőben is.
A pénzügyi vállalkozások a vállalkozói szféra felé a jövőben is jellemzően vagy a hitelintézeti jogosítványokon túlmenő területek ügyleteit, vagy pedig a hitelintézetek által ugyan végezhető, de valamilyen szempontból mégis speciális ügyleteket kínálják.