Rosszabbak az USA gazdaságnövekedési kilátásai
A JPMorgan amerikai befektetési bank jelentősen rontott az Egyesült Államok idei harmadik és negyedik negyedévi gazdaságnövekedésére vonatkozó előrejelzésén. Erre azután került sor, hogy csütörtökön csalódást okozó amerikai munkanélküliségi adat látott napvilágot.
A bank a harmadik negyedévi amerikai GDP-növekedéssel kapcsolatos várakozását 2,5 százalékról 1,5 százalékra, a negyedik negyedévit pedig 3,0 százalékról 2,0 százalékra rontotta.
Csütörtökön ismertették, hogy kilenc hónapja legmagasabb szintre nőtt az első ízben munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban a múlt héten. A segélykérelmek száma 14 ezerrel, 500 ezerre emelkedett az augusztus 14-én zárult héten. Ez tavaly november 14-ike óta a legmagasabb. A szakértők 4 ezer fős csökkenésre számítottak.
Az adat alapján a JPMorgan most azzal számol, hogy az év végéig 10 százalék közelébe nő az amerikai munkanélküliség.
Júliusban 9,5 százalék volt a munkanélküliség az Egyesült Államokban, nem változott júniushoz képest.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk
Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.
március 18., 17:34
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
18 perce
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
31 perce
- Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
2 órája
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32
- Gazdaság
Orbán Viktor bejelentése után indulnak az ellenőrzések, bírságot is kiszabhatnak
Célkeresztben az árak.
március 17., 09:53
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Címlapon
A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt
A párt szerint elhallgatott egy érzékeny információt előlük.
52 perce
- Gazdaság
Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar
Fordulóponthoz érkezett az ország.
március 17., 11:34
- Címlapon
Karácsony Gergely: A főváros átutalta a vételárrészletet, Rákosrendező a budapestieké
A tulajdonszerzés azonban még nem jelent birtokba kerülést.
17 perce
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek
Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.
március 18., 10:43
- Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz
Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.
március 18., 10:16
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Gazdaság
Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával
A tét a kontinens versenyképessége.
március 17., 16:44
- Gazdaság
ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre
Kedvezőek a piaci lehetőségek.
március 17., 12:53
- Gazdaság
Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra
Árrésstop-ellenőrzéseket indítanak.
március 17., 16:19
- Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró
Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.
március 18., 08:07
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
5 órája
- Gazdaság
Nagy Márton szerint elképesztő összegbe kerülne Magyar Péter programja, államcsőd lehet a vége
A miniszter szerint a Tisza Párt elnökének nincsenek saját ötletei.
március 17., 17:17
- Címlapon
Szürreális jelenetek a bolgár ötös lottón: olyan számot húztak ki, amelyet nem lehetett volna
Utána újra kellett húzni.
1 órája
- Címlapon
Az egyik török lap botrányosnak minősítette a magyar szurkolók viselkedését Budapesten
A vendégek zokon vették a hazai drukkerek reakcióját.
2 órája
- Címlapon
Megváltoztatta a rendőrség a keddi tüntetés helyszínét, nem lehet demonstrálni az Erzsébet hídon
Hadházy Ákos számolt be a részletekről.
3 órája