Türkmenisztán ismét szállít gázt Ukrajnának
Türkmenisztán hétfőtől ismét szállít gázt Ukrajnának, miután Ukrajna elfogadta az új, magasabb árat - közölte Szaparmurat Nyijazov türkmén államfő hétfőn.
Türkmenisztán vezetékjavításra hivatkozva zárta el gázcsapot pénteken, elvileg egy hétre, de valójában azért, hogy javítsa alkupozícióját Oroszországgal, illetve Ukrajnával folytatott áremelési tárgyalásain.
Türkmenisztán december elején ezer köbméterenként 60 dollárra emelte a földgáz árát az addigi 44 dollárról, de Moszkvából és Kijevből nem érkezett azonnal válasz. Most Nyijazov azt mondta, hogy Ukrajnával végül is 58 dolláros árban állapodtak meg.
Türkmenisztán tavaly, azaz 2004-ben 41 milliárd köbméter földgázt exportált Oroszországnak és Ukrajnának, és a tervek szerint 2007-re évi 100 milliárd köbméterre akarják növelni a kivitelt. Az idén 36 milliárd köbmétert szánnak Ukrajnának. A Gazpromnál azt mondták, hogy a türkmén gázszállítások tartós leállítása esetén nem tudják majd orosz gázzal pótolni Ukrajnának a türkmén gáz elmaradását. Moszkvai megfigyelők nem zárták ki, hogy ez esetben Ukrajna az európai tranzitgáz megdézsmálásához folyamodik. A csőtulajdonos Gazpromnál a múlt héten azt mondták, hogy a türkmén gázszünet nem befolyásolja saját gázszállításaikat Ukrajnának, sem rajta keresztül Európának.