MSZP: Szapáry György mondjon le

MTI
2005.09.22. 18:17

Az MSZP felszólítja Szapáry Györgyöt, hogy mondjon le a jegybank monetáris tanácsbeli tagságáról és ezzel összefüggésben alelnöki posztjáról az MNB-ben - közölte Kovács Tibor, a szocialista párt parlamenti frakcióvezető-helyettese csütörtökön az MTI-vel. "Nyugodtan állíthatjuk, hogy Szapáry György politikai megfontolásból mártotta be a kormányt Brüsszelben, és ezzel nemhogy nem segített, hanem a bizalmatlanság szításával nagyon is sokat ártott az országnak" - mondta Kovács Tibor.

Hangsúlyozta: valótlan Szapáry Györgynek az állítása, amely szerint a jegybank az idén már többször jelezte aggályait a pénzügyi kormányzat felé arról, miképpen kellene elszámolni az autópálya-építésekre fordított kiadásokat. Kovács Tibor szerint ennek semmi nyoma nincs.

A szocialista képviselő megjegyezte: az MNB vezetésének számos alkalma lett volna jelezni fenntartásait a kormánynak, illetve a Pénzügyminisztériumnak az elszámolási gyakorlattal szemben. Járai Zsigmond a monetáris tanácsban, vagy a kormányüléseken jelezhette volna észrevételeit, ám ezt nem tette meg. "Sőt, a kötvénykibocsátásban és következményeinek kezelésében a pénzügyi tárca és a nemzeti bank meg is állapodott egymással. Szapáry György valótlanul állította ennek ellenkezőjét az elmúlt napokban" - szögezte le Kovács Tibor.