Kétmillió utas a Malévnél

MTI
2005.09.27. 13:57
Az év egészében az utasszám emelkedésére számít a kedden kétmilliomodik utasát köszöntő Malév - mondta Németh Krisztina, a légitársaság kommunikációs igazgatója. Hozzátette, hogy az idén mintegy két héttel korábban érte el a légitársaság a 2 milliós utasszámot mint tavaly. A Malév júliusban és augusztusban 80 százalék feletti helykihasználtsági mutatót ért el, az utasforgalom júliusban 13 százalékkal augusztusban pedig 12 százalékkal volt magasabb mint egy ével korában.

Szeptemberben a Malév járatainak férőhely kihasználtsága 78 százalékos volt, az utasforgalom pedig 12,5 százalékkal haladta meg a tavalyit. Az ősz első hónapjában az utasszám legnagyobb mértékben az athéni, a damaszkuszi és jlubljanai járatokon nőtt a legnagyobb mértékben az egy évvel korábbihoz képest. Férőhely kihasználtság szempontjából szeptemberben a legkiemelkedőbb célállomás volt Torontó 93,9 százalékkal, Tel Aviv 89,5 százalékkal, Malaga 87,5 százalékkal valamint New York 87,1 százalékkal. A "szabad szombat" akcióval európai nagyvárosokba lehet eljutni egy aznap oda-vissza úttal, az akció legsikeresebb városai: Amszterdam, Frankfurt és Zürich.