Malévot büntet a GVH

MTI
2005.10.14. 14:53
A Gazdasági Versenyhivatal 2 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Malévot, a légitársaság a fogyasztók megtévesztésére alkalmas reklámjai miatt - közölte a hivatal pénteki közleményében. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa csütörtöki tárgyalásán megállapította, hogy Malév Rt. a jegykiállítási díjjal kapcsolatos tájékoztatása a 2005 elején tartott "Diákakció"-ja során a fogyasztók megtévesztésére alkalmas volt. A légitársaság reklámjaiban ugyanis nem tájékoztatta az utasokat arról, hogy jegykiadáskor jegykiállítási díjat is felszámít.

A bírság meghatározásakor a versenytanács figyelembe vette, hogy a vizsgálat csak az említett akciós időszakban tanúsított magatartás értékelésére terjedt ki.

Mivel a kifogásolt magatartás az érintett piac több szereplője által is követett gyakorlat volt, a Versenytanács a jogsértés megállapításától azt várja, hogy a határozat iránymutatásul szolgál a piac valamennyi szereplője számára.