Az IATA a fölös kapacitásokra figyelmeztet

MTI
2006.02.20. 15:30
A nemzetközi repülésügyi szövetség, a IATA - tekintettel az ágazati élénkülés nyomán számos légitársaságnál beállított új kapacitásokra - a növekvő arányú fölös kapacitásokra figyelmeztetett. Giovanni Bisignani, a IATA vezérigazgatója - aki hétfőn egy szingapúri repülési vásár előtt beszélt erről - hangsúlyozta: az elmúlt évek veszteségeit csak most ledolgozó ágazat a fölös kapacitások negatív következményeivel nem tud megbirkózni. Bár a IATA azzal számol, hogy az élénkülés az idén és jövőre tovább folytatódik a repülési iparban, az idei évre a korábbi veszteségek miatt még mindig több mint négymilliárd dolláros összágazati veszteséggel számol a tavalyi hatmilliárd dollár után. Az amerikai légitársaságok tavaly előreláthatólag 10 milliárd dolláros veszteséget szenvedtek, a 2004. évi 9,1 milliárd dollárt követően. Az idei évre a légi utas- és teherszállításban 5-6 százalékos növekedést vár a IATA. A szervezet azzal számol, hogy hat év szünet nélküli veszteség után jövőre az ágazat már mérsékelten nyereséges lesz. A 2007. évi előrejelzése azon a várakozáson alapul, hogy a kőolaj hordónkénti átlagára 50 dollár körül alakul. A 265 légitársaságot képviselő IATA tagjai a világ menetrendszerű légi forgalmának 94 százalékát bonyolítják.