Ötszáz milliárdos megszorítás kell
Csak úgy tartható az 1542 milliárdos éves deficit cél, ha a kormány a hivatalba lépését követően 500 milliárd forintnyi megtakarítást eredményező tervet dolgoz ki, és nyomban hozzálát annak megvalósításához -- állítják a Kopint-Datorg szakértői. A kutatók szerint az őszi önkormányzati választások miatti esetleges politikai szempontok sem okozhatnak késlekedést, a hiány lefaragásához azonnal hozzá kell kezdeni. Az ellemzők szerint az 500 milliárdból 2-300 milliárdot jelenthet a közszféra bürokratikus kiadásainak 10-15 százalékos lefaragása, az intézmények fenntartására ugyanis már tavaly is több mint 2000 milliárdot fordítottak a költségvetésből.
A Kopint-Datorg szerint emellett át kell alakítani a jelenleg a drágább gyógyszereknek kedvező gyógyszertámogatási rendszert, csökkenteni kell a felsőoktatásban az államilag finanszírozott helyek számát, de a kisebb megtakarítási lehetőségek között említették többek között a a közszolgálati műsorszórásra fordított évi 45 milliárd forint megkurtítását is. A szociális jutattásokat viszont jelentősen nem csökkentenék, mert a kiadások között ez a tétel viszonylag csekély arányt képvisel.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)