EU-USA együttműködés a hamisítások ellen

MTI
2006.06.19. 13:30
Szoros együttműködést tervez az Egyesült Államok és az Európai Unió a hamisítványok elleni küzdelemben, az erről szóló megállapodást szerdán írják alá Bécsben az unió vezetői és Bush amerikai elnök, az EU-amerikai csúcson. Az együttműködés első lépcsőben a vámhivatalnokok szakmai képzését, kölcsönös információcserét, illetve a hamisítványok felgöngyölítésében járatos szakértők bevetését írja elő azokban az országokban, ahol igen elterjedt a márkás termékek hamisítása - például Oroszországban és Kínában. A későbbiekben kiterjesztik az együttműködést más ázsiai országokra, Latin-Amerikára, illetve a Közel-Keletre is.

Az európai bizottság állásfoglalása szerint a kalózkodás nemcsak a kereskedelemre, és a beruházásokra hat károsan, hanem az egészségre is, hiszen a hamisítványok között gyógyszerek is szerepelnek. Az unió adatai szerint a közösség külső határain lefoglalt kalóztermékek mennyisége a tízszeresére nőtt 1998-2004 között, 10 millió termékről 103 millióra. Jelentősen nőtt az élelmiszerek és italok hamisítása is: 2004-ben több mint 4,4 millió ilyen terméket foglaltak le az unió vámhatóságai, 200 százalékkal többet, mint 1998-ban. A hamisított gyógyszerek az EU szerint a világ teljes gyógyszerforgalmának 10 százalékát tették kis 2004-ben.

A márkás termékek illegális másolása azonban jóval több, mint egy zenei CD, vagy egy Rolex óra elkészítése. Szinte nincs olyan terület, ahol ne lennének hamisítványok. Ennek szélsőséges és tragikus megnyilvánulása volt a Concorde 2000. júliusi, párizsi lezuhanása, amit a francia vizsgálóbizottság megállapítása szerint egy nem az eredeti gyártótól származó repülőgép-alkatrészről leváló titánium darabka okozott.