Árpád
-2 °C
4 °C

László Csaba az ÁPV vezére lehet

MTI
2006.07.20. 17:17
László Csaba volt pénzügyminisztert, a KPMG adópartnerét kérték fel az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) vezérigazgatójának, az elnöki poszt várományosa pedig Kamarás Miklós, aki korábban az ÁPV vezérigazgatója volt - értesült a kormányhoz közelálló körökből az MTI. Jelenleg az ÁPV vezérigazgatói poszt betöltetlen, a korábbi vezérigazgató, Vági Márton a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke lett. Az ÁPV igazgatóságának elnöki posztján is változás várható, Mészáros Tamás azért kíván távozni, mert a Corvinus Egyetem rektorává választották tavaly. E poszt várományosa az MTI értesülései szerint Kamarás Miklós. László Csaba elhárította az MTI kérdését, amely vezérigazgatói felkérésére vonatkozott.

Az idén a privatizációs szervezet 230 milliárd forintot meghaladó privatizációs-, és 8,5 milliárd forint osztalékbevétellel számolt. A bevételek már májusban túlteljesültek, miután a Mol 238 milliárd forint összegben lehívta a 10 százalékra szóló vételi opcióját, öt milliárd forintért adták el a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt.-t és 3,23 milliárd forintot ajánlott a vevő egy állami tulajdonú kisebbségi portfolióért. A költségvetési törvény módosításáról szóló javaslat szerint az ÁPV az eredeti 10,5 milliárd forint helyett 94,45 milliárd forintot fordíthat az idén üzleti célú befektetésre azok között a kiadások között, amelyek nem érintik a kormányzati szektor hiányát. Egy másik törvényjavaslatban pedig módosítják a privatizációs törvényt, lehetővé téve az Állami Autópálya Kezelő Zrt. részleges privatizációját.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?