Hasonló a magyarhoz az EU bírságszámítása
Az Európai Bizottság által elfogadott új bírságkiszabási iránymutatás nem változtat a magyar gyakorlaton, amely eddig is figyelembe vette a megbírságolt cégek forgalmát - tájékoztatta Sárai József, a magyar Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nemzetközi főosztályának vezetője csütörtökön az MTI-t. Az unió rugalmasabbá tette az erőfölénnyel történő visszaélés és a versenykorlátozó magatartás esetén az eddigi bírságszámítási gyakorlatát, amelyet kifejezetten csak a közösségi versenyhatóság - a Bizottság Verseny Főigazgatósága - által folytatott vizsgálat esetében róhat ki.
Az unióban az eddigi összeghatárok helyett a versenytörvény megsértésével érintett tevékenység forgalmának akár 30 százalékát is kiróhatják bírságként, de az nem érheti el az éves összforgalom 10 százalékát - magyarázta a főosztályvezető. Az iránymutatás alapján jobban tekintetbe veszik a jogsértés időtartamát is.
Sárai József hozzátette: a magyar versenytörvény alapján a GVH már 2004. január 1-jétől a jogsértéssel érintett forgalom arányában számítja a bírságot, amely szintén nem haladhatja meg a megbírságolt vállalkozások egyenkénti éves forgalmának 10 százalékát. Ennek az a magyarázata, hogy nem a cégek ellehetetlenítése a cél, hanem a jogsértéstől való elrettentés.