Emelték az OTP-célárat
A Credit Suisse szerint kedvező, hogy az OTP kiszáll az osztrák Bawagért folyó versenyből, a UBS pedig felemelte a hazai bank részvényeire vonatkozó célárát. A UBS elemzője átértékelte a fiskális megszorító csomag várható hatásairól alkotott korábbi véleményét, valamint számításba vette a nemrég lezajlott akvizíciókban rejlő lehetőségeket, így 3, illetve 7 százalékkal megemelte a bankcsoportra vonatkozó 2006-os és 2007-es nettóeredmény-várakozását - írja a Concorde Értékpapír hírlevele. Ennek nyomán emelt a céláron is, 7500 forintról 8140-re, valamint megerősítette vételi ajánlását.
Az OTP-részvényeket felülteljesítő kategóriába soroló, 8300 forintos célárat tartó Credit Suisse (CS) kedvezően értékeli, hogy a korábban még érdeklődését kifejező OTP visszalép az osztrák Bawagért folytatott versenyből. A CS szerint az OTP menedzsmentjének így is nagy kihívást jelent, hogy az elmúlt időszakban akvirált leánybankokat integrálja az anyavállalat működésébe, főként úgy, hogy még el sem dőlt, hogy megnyeri-e a román takarékpénztár privatizációs tenderét.