Olivér
5 °C
8 °C

Egységes vagyonkezelési törvényt sürget az ÁPV

MTI
2006.09.19. 15:59

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. szükségesnek tartja az egységes vagyonkezelési törvény mielőbbi meghozatalát - mondta Macher Ákos, az ÁPV megbízott vezérigazgatója, gazdasági vezérigazgató-helyettes egy sajtóbeszélgetésen.

Hozzátette: "az elszalasztott lehetőségeket is be kell árazni" - ezzel arra utalt, hogy az egységes koncepció megvalósulása hatékonyabb vagyonkezelést eredményezne.

A megbízott vezérigazgató kiemelte, hogy míg a 90-es években nemzeti egység volt a privatizáció kérdésében, addig ez 2002-ben dokumentáltan megszűnt. Az egységes vagyonkezelési koncepció elkészítése 1,5-2 éve folyik, és a privatizációs szervezet tudomása szerint a törvény szövege is elkészült.

Elmondta, hogy a privatizációs szervezet hozzárendelt vagyonába tartozó társaságok eszközarányos profitja tavaly hat százalék volt, ugyanakkor a Figyelő Top 200 listáján szereplő cégek 15 százalékos eszközarányos nyereséget értek el. Az egységes vagyonkezelési koncepció hatékonyságára a svéd példát említette Macher Ákos. Ott az állami tulajdonú cégek eszközarányos nyeresége átlagosan 19 százalék körül volt 2005-ben.

A privatizációs szervezet igazgatósága ezen a héten tárgyalja az ÁPV hozzárendelt vagyonába tartozó társaságok gazdasági teljesítményét. Jelenleg 119 cég tartozik a privatizációs szervezethez. Az első félév gazdálkodása alapján 98 nyereséges és 21 veszteséges volt, de az év egészében a várakozások szerint mindössze 10 cég lesz veszteséges.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?