Jön a nagyvasutak versenye

MTI
2006.12.31. 10:25
Európában és Magyarországon is a január elsejétől kiteljesedő vasúti árufuvarozási liberalizáció első időszakban várhatóan azok a magánvasutak lesznek életképesebbek, amelyek közvetett vagy közvetlen nagyvasúti érdekeltségként vannak jelen a piacon - mondta Berényi János, a Magyar Vasúti Egyesülés elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.

Berényi János emlékeztetett arra, hogy a vasúti árufuvarozási liberalizáció részlegesen évek óta jelen van Európában, de inkább kevesebb, mint több sikerrel. A verseny nem hozta meg a várt eredményt, a forgalom visszaterelését a közútról a vasútra.

Mint mondta: a vasút az elmúlt tíz évben szabad versenyre volt késztetve, miközben a nem azonos feltételek miatt torz fuvarpiaci helyzet alakult ki, a közút dominenciája tovább erősödött, jóllehet az EU ennek az ellenkezőjét szeretné elérni, legalábbis szavakban.

Berényi szerint az európai vasúti árufuvarozási piac liberalizációjának egyik jellemzője, hogy országonként eltérő módon nyílt meg a vasúti árufuvarozási piac, Franciaországban a legkevésbé, ugyanakkor Németországban több száz magánvasút működik, közülük azonban legfeljebb csak 3-4 magánvasút tudja teljes körűen felvenni a versenyt a nagyvasúttal.

A magyar helyzetről szólva kiemelte, hogy Magyarországon is megnyílt és még inkább megnyílik a vasúti árufuvarozási piac. Jelenleg 6-7 magánvasút rendelkezik vasúti tevékenységi engedéllyel, és további 5-6 magánvasúti engedélykérelem van a vasúti hivatalnál.

Hangsúlyozta, hogy miként Európában, úgy a magánvasutak Magyarországon sem tudtak jelentős részarányt szerezni. Jellemző, hogy 2-3, maximum 4 százalék a részarányuk a vasúti árufuvarozási összforgalomban, elsősorban a tisztázatlan viszonyok miatt. A vasutak nem átjárhatóak, az eltérő nyomtáv és áramrendszer, fék- és jelzőberendezések nem teszik lehetővé a határokon átívelő folyamatos forgalomszervezést.

- Nincs azonos versenyfeltétel az árufuvarozásban a közút és a vasút között - mondta Berényi János, aki szerint a vasútnak sokkal rosszabb feltételek között kell általában versenyeznie a közúti árufuvarozással. A versenyhez tartozik, hogy a közút adottságánál fogva rugalmasabb, nem kötött pályához, sínhez kapcsolódik tevékenysége. Az úthasználati díjak vonatkozásába is sokkal kedvezőbb a közúti fuvarozás helyzete, mint a vasúté.

Berényi János elmondta, hogy Magyarországon a piacra lépő magánvasutaknak viszonylag magas pályahasználati díj fizetéssel kell szembesülniük. A magyar pályahasználati díj a közép, illetve felső kategóriában található, míg a közúton nem vagy csak alig kell úthasználati díjat fizetni. Az elnök-vezérigazgató szerint a közúti úthasználati díj vonatkozásában 2008 változást hozhat, bár a közlekedési minisztérium kezdeti elszántsága gyengülni látszik.

A Magyar Vasúti Egyesülés fél éve alakult, jelenleg 8 tagja van, a MÁV Zrt., a MÁV Cargo Zrt., a GYSEV Zrt., az MMV Magyar Magánvasút Zrt., a CER Vasúti Zrt., a Train Hungary Magánvasút Kft. , MÁV-Hajdú Vasútépítő Kft., a Mátrai Erőmű Zrt.

Az egyesülés célja egységesen fellépni a magyar vasút érdekeinek érvényesítéséért Magyarországon, az Európai Unióban, és a különböző nemzetközi fórumon. Céljuk továbbá minél több fejlesztési forrást megszerezni a magyar vasút számára a különböző pénzügyi alapokból. Ennek keretében - többi között - támogatják és lobbiznak a kombináltfuvarozást végző Hungarocombi vezette konzorcium eredményes részvételéért az Európai Unió Marco Polo programjában, illetve közreműködnek az II. Nemzeti Fejlesztési Terv programjainak tartalommal való megtöltésében.