Nagykövetek az átláthatóbb magyar közigazgatásért

MTI
2007.05.08. 14:12

Nemzetközi munkacsoport alakult 8 fejlett ország nagyköveteinek bevonásával Magyarország közigazgatása átláthatóságának javításáért, mondta Kóka János gazdasági miniszter kedden. A nyolc ország budapesti nagyköveteivel, a parlamenti pártok képviselőivel és az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnökével folytatott találkozó után a miniszter elmondta: a munkacsoport megbízást ad a Transparency International-nek, hogy – a régió más országaihoz hasonlóan – Magyarország intézményi helyzetének erős és gyenge pontjairól készítsen tanulmányt. Ez várhatóan az év végéig elkészül.

John Nichols, Nagy-Britannia nagykövete elmondta: nemcsak a multinacionális cégek miatt támogatják a kezdeményezést, hanem azért is, mert egy átlátható gazdaság egyben versenyképes is. Hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy Magyarország erős, megbízható gazdasági partner lenne, amely helyt tud állni önmagában, de más államokkal együtt is.

A brit nagykövet szerint nem egyedül Magyarországnak kell szembenéznie ezekkel a kihívásokkal. Ugyanezeket a témákat az elmúlt 20-30 évben mindegyik általuk képviselt országban megvitatták. Ezért a nagykövetek kormányai tapasztalataik alapján megoldásokat, gyakorlati tanácsokat kívánnak felajánlani, amelyek segítik az átláthatóságot.