Nem lesz New Yorkban dugódíj
A polgármester környezetvédelmi és közlekedési szempontokat szem előtt tartó elképzelése az volt, hogy a manhattani 60. utcánál délebbre autózók csúcsforgalmi időszakban fizessenek 8 dolláros díjat. Sheldon Silver, New York szövetségi állam törvényhozásának elnöke közölte: a javaslatot nem támogatják.
New York állam fővárosában, Albanyban a Capitolium egy eldugott harmadik emeleti konferenciatermében esett kútba a terv. A törvényhozást ellenőrző demokraták a témában tartott záró megbeszélésükön titkos szavazással vetették el Bloomberg javaslatát.
Silver elmondta, azért volt szükség az előzetes állásfoglalásra, mert a kérdésben heves vita alakult ki, a republikánusok közül sokan támogatták volna a dugódíjat. A demokraták többsége annak ellenére utasította el a tervet, hogy bevezetése esetén New York 354 millió dollárnyi szövetségi segélyért folyamodhatott volna egyebek között a tömegközlekedés fejlesztésére.
Bloomberg tervét sok befolyásos környezetvédő csoport és politikus támogatta, de a túlságos Manhattan-szemléletűnek tekintett javaslatot megtorpedózták azok a politikusok, akik a város többi részét, például Queenst és Brooklynt, továbbá az elővárosokat képviselik a törvényhozásban. A demokraták között a szavazáson az ellenzők 4-1 arányban kerekedtek felül a tervet pártolókkal szemben.