Idén még lesz munkaerő az építőiparban
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint kétségtelen, hogy kevés a jó szakember az építőiparban, ugyanakkor az ágazati adatok szerint a megrendelésállomány 2015 második felében majdnem a felével elmaradt az egy évvel korábbihoz képest.
Koji László a Magyar Idők kérdésére elmondta, hogy az építőipar a nagyberuházások esetében tavaly és 2014-ben főként korábbi megrendeléseit teljesítette, miközben a lakásügy holtpontra jutott. Míg az unióban az építőipar munkájának mintegy 36 százalékát a lakásügy - vagyis a házépítések és lakásfelújítások - adja, addig Magyarországon az elmúlt években mindössze 7-8 százalékot jelentett ez a szegmens.
Az ÉVOSZ elnöke szerint az is elképzelhető, hogy idén még a lakásépítések felpörgésével sem fogja elérni az ágazat a tavalyi teljesítményt. A lakóházépítések igazán nagy mértékben csak egy-két év múlva kezdődhetnek meg, az új uniós pénzügyi ciklus komolyabb horderejű építési beruházási célú közbeszerzéseit pedig csak az idén írják ki nagyobb számban. Mindez 2017-re és 2018-ra jelenthet sok munkát az építőiparnak.