Visszavásárolhatják a lakásukat a bedőlt hitelesek
Az Országgyűlés szerdán lehetővé tette, hogy kedvezményesen visszavásárolhassák korábbi ingatlanjukat a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő, a bérleti díjakat rendszeresen megfizető bérlők – írja az MTI.
A képviselők 133 igen szavazattal fogadták el a kormány erről szóló törvényjavaslatát. A Ház döntése nyomán az állam az érintetteknek felajánlja az egyösszegű visszavásárlást, amelynek során a vételárat csökkentik a bérlő által korábban megfizetett bérleti díjak összegével, miközben kamatot nem számítanak fel, sőt további kedvezményre is lehetőség nyílik a bérlő igényére. A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnek, így visszakaphatják ingatlanjaikat a korábbi tulajdonosok.
Az elfogadott javaslat szerint azoknak a bérlőknek, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, az állam hosszú távú részletfizetést ajánl fel, miközben a nehéz anyagi helyzetben lévőknek továbbra is biztosított a jelenlegi konstrukció: bérleti díj megfizetése mellett továbbra is bérlők maradhatnak. A tulajdonszerzéskor felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli.
Az eszközkezelő hivatalos értesítést küld az érintetteknek a lehetőségeikről, a lakás egyösszegű visszavásárlásáról szóló szerződéseket a tervek szerint 2019 végéig megkötik.
A Nemzeti Eszközkezelő létrehozása egy volt az Orbán-kormány intézkedései közül, amellyel a bajba jutott devizahiteleseket próbálta segíteni. Ennek az volt a lényege, hogy azok az adósok, akik nem tudták törleszteni a hiteleiket, kérhették az állam segítségét, vagyis azt, hogy a Nemzeti Eszközkezelő vásárolja meg a lakásukat, amelyet aztán ők kedvezményes áron visszabérelhetnek. Ez sok családot mentett meg attól, hogy a bank kilakoltassa őket a lakásaikból és elárverezze az ingatlanokat. A programban 36 ezer ingatlant vettek meg, amiben mintegy 154 ezer ember lakik.
A most megszavazott törvényről itt írtunk részletesebben.