7 százalékkal drágultak a budapesti albérletek

2019.05.21. 09:14

Budapesten 160 ezer forint az átlagos bérleti díj május közepén, ami 7 százalékos drágulást jelent. Debrecenben 100 ezer forintért kínálták az albérleteket, Szegeden 95 ezer forintért, Pécsen pedig 85 ezer forintnál járt a piac – derül ki az Ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amelynek készítői azt is megnézték, hogy milyen helyzetből indul a szezon.

Az albérletpiac alakulását, ezen belül a bérleti díjakat inkább a kínálat határozza meg, mivel a kereslet évek óta meglehetősen erős. „A fővárosban az idén – tavalyhoz képest – 70 százalékkal nőtt a kereslet, vagyis az egy-egy kiadó lakásra jutó érdeklődők száma. Ugyanakkor május közepéig nem került több kiadó lakás a piacra, azaz a kínálat stagnált” – mondta az elemzést ismertetve Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Budapest.png

Balogh azt is elmondta, hogy Budapesten kívül sem bővült számottevően a kínálat, mert országszerte 14 200 kiadó ingatlan érhető el, ami éves szinten 4 százalékos bővülést jelent.

A fővárosban az átlagos albérletár 160 ezer forint volt május közepén, ez 7 százalékos drágulásnak felel meg éves szinten.

Balogh László elmondta, hogy Budapesten belül a legolcsóbb kerület a XXIII., ahol az átlagos bérleti díj 100 ezer forint. Az olcsóbb városrészek közé tartozik még a XX. és a XXI. kerület, ezekben 120, illetve 128 ezer forint volt az átlag. A vidéki egyetemvárosok közül Pécsen a kereslet 17 százalékkal, a kínálat pedig 14 százalékkal nőtt, ugyanakkor az átlagos bérleti díj az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékkal 85 ezer forintra mérséklődött.

Más volt a forgatókönyv Miskolcon: a kereslet több mint 60 százalékkal nőtt, a kínálat pedig közel a duplájára bővült, a bérleti díj pedig 14 százalékkal 80 ezer forintra ugrott. „Miskolcon egy évvel korábban nagyon szűk volt a kínálat, így hiába bővült jelentősen, az erős kereslet feljebb húzta az alacsonyról induló árakat” – fogalmazott a szakember. Győrben az idén 20 százalékkal kevesebb kiadó lakásból lehetett válogatni, miközben a kereslet itt is közel 70 százalékkal erősödött. Ezek eredőjeként az átlagos bérleti díj egy év alatt 10 százalékkal 110 ezer forintra nőtt.

városok.png

Az Ingatlan.com elemzése szerint Debrecenben az átlagos bérleti díj 11 százalékkal 100 ezer forintra, Szegeden pedig visszafogottabban, 6 százalékkal 95 ezer forintra emelkedett.

A diákoknak nemcsak egymással, hanem az adott városban újonnan munkát vállalókkal, valamint az otthonról elköltöző pályakezdő helyi fiatalokkal is versenyezniük kell az albérletpiacon. Az Oktatási Hivatal adatai szerint 2019-ben tavalyhoz képest 4000-rel többen, 112 000-en jelentkeztek a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre.

A felvételizők kétharmada első helyen nappali tagozatos képzésre jelentkezett, ráadásul az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyre több diák vállal munkát, hogy fedezni tudják költségeiket, ideértve a felmerülő bérleti díjakat is. Balogh László hozzátette, hogy július végén a felvételi ponthatárhirdetéskor a fokozódó kereslet miatt az albérletárak átmeneti jelleggel még tovább emelkedhetnek.