Megállt a drágulás a nagyvárosi albérleteknél
Budapesten és az egyetemvárosokban is elérhette az árak felső határát az albérletpiac, közölte az Ingatlan.com. Az idei szezonban július vége és augusztus vége között
nem történt áremelkedés Budapesten,
ahogy az egyetemvárosnak számító Debrecenben, Pécsen, Győrben és Miskolcon sem volt drágulás.
Bejött rengeteg új lakás, sokan inkább megveszik
„Éves szinten azért feljebb mentek az árak, de visszafogott, egy számjegyű drágulás jellemezte az érintett városokat. A kereslet, az egy hirdetésekre jutó érdeklődések alapján az idei szezonban – júniusban, júliusban és augusztusban – erősebb volt az előző évekhez képest. A drágulást gátolta, hogy a magánszemélyek által kínált albérletek száma az érintett városokban 39-80 százalékkal nőtt egy hónap alatt, azaz a bérlők jóval szélesebb palettáról válogathattak” – mondta a cégtől Balogh László.

Szóval szerinte komolyabb drágulás egyelőre nincs a szóban forgó városok albérletpiacán, mivel komoly mennyiségű kiadó lakás érkezett a piacra. Ráadásul a kínálat bővülése tovább fokozódhat, mivel a következő néhány hónapban több ezer olyan új lakást adhatnak át, amit befektetők vásároltak meg kiadási céllal.
Összességében az látszik, hogy most már éves szinten sincs komolyabb áremelkedés a budapesti albérletpiacon. Vidéken még lehet érezhetőbb drágulás, mivel ott az árak is alacsonyabb szintről indulnak, de a bérlők „vásárlóereje” a végét járja. Sokan pedig az alacsony kamatozású lakáshitelek és az állami támogatások miatt pedig inkább vesznek lakást.
Pécsen estek is az árak
Budapesten augusztus végén kiadó lakások átlagos bérleti díja 160 ezer forint volt a cég adatai szerint. Ez annyi, mint a szezon elején, de ez éves szinten 6 százalékos emelkedést jelent. A panellakásokért augusztus végén átlagosan 145 ezer forintot, a téglaépítésű ingatlanokért 165 ezer forintot kértek.
Az egyetemvárosok közül Debrecenben augusztus végén az átlagár 100 ezer forint volt, ez is megegyezik az augusztus végi ismert szinttel, az egy évvel korábbit pedig 5 százalékkal múlja felül. Szegeden az átlagos bérleti díj 100 ezer forintot tett ki augusztus végén, ami szintén azonos az szezon előtti összeggel, igaz, éves szinten azért 11 százalékos emelkedésnek felel meg. A miskolci albérletpiac 80 ezer forintos átlaggal kezdte és fejezte be a szezont, ami éves szinten így is 14 százalékos többletet jelent. A pécsi 95 ezer forintos átlag viszont 4 százalékos csökkenésnek felel meg.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
9 perce
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
2 órája
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Gazdaság
Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
36 perce
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
4 órája
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró
Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.
március 18., 08:07
- Címlapon
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
2 órája
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz
Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.
március 18., 10:16
- Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?
Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.
6 órája
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
3 órája
- Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen
A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.
2 órája
- Címlapon
Moszkva hajlandó belemenni Washington feltételeibe, ha utasítják Volodimir Zelenszkijt
8 órája
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
6 órája
- Címlapon
A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület
Új hely, új név, új szabályok lennének szeptembertől.
1 órája
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
7 órája
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni
A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.
március 18., 10:57
- Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk
Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.
március 18., 17:34
- Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben
Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.
5 órája
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32