Megállt a drágulás a nagyvárosi albérleteknél

2019.08.23. 08:18

Budapesten és az egyetemvárosokban is elérhette az árak felső határát az albérletpiac, közölte az Ingatlan.com. Az idei szezonban július vége és augusztus vége között

nem történt áremelkedés Budapesten,

ahogy az egyetemvárosnak számító Debrecenben, Pécsen, Győrben és Miskolcon sem volt drágulás. 

Bejött rengeteg új lakás, sokan inkább megveszik

„Éves szinten azért feljebb mentek az árak, de visszafogott, egy számjegyű drágulás jellemezte az érintett városokat. A kereslet, az egy hirdetésekre jutó érdeklődések alapján az idei szezonban – júniusban, júliusban és augusztusban – erősebb volt az előző évekhez képest. A drágulást gátolta, hogy a magánszemélyek által kínált albérletek száma az érintett városokban 39-80 százalékkal nőtt egy hónap alatt, azaz a bérlők jóval szélesebb palettáról válogathattak” – mondta a cégtől Balogh László. 

Szóval szerinte komolyabb drágulás egyelőre nincs a szóban forgó városok albérletpiacán, mivel komoly mennyiségű kiadó lakás érkezett a piacra. Ráadásul a kínálat bővülése tovább fokozódhat, mivel a következő néhány hónapban több ezer olyan új lakást adhatnak át, amit befektetők vásároltak meg kiadási céllal.

Összességében az látszik, hogy most már éves szinten sincs komolyabb áremelkedés a budapesti albérletpiacon. Vidéken még lehet érezhetőbb drágulás, mivel ott az árak is alacsonyabb szintről indulnak, de a bérlők „vásárlóereje” a végét járja. Sokan pedig az alacsony kamatozású lakáshitelek és az állami támogatások miatt pedig inkább vesznek lakást. 

Pécsen estek is az árak

Budapesten augusztus végén kiadó lakások átlagos bérleti díja 160 ezer forint volt a cég adatai szerint. Ez annyi, mint a szezon elején, de ez éves szinten 6 százalékos emelkedést jelent. A panellakásokért augusztus végén átlagosan 145 ezer forintot, a téglaépítésű ingatlanokért 165 ezer forintot kértek.

Az egyetemvárosok közül Debrecenben augusztus végén az átlagár 100 ezer forint volt, ez is megegyezik az augusztus végi ismert szinttel, az egy évvel korábbit pedig 5 százalékkal múlja felül. Szegeden az átlagos bérleti díj 100 ezer forintot tett ki augusztus végén, ami szintén azonos az szezon előtti összeggel, igaz, éves szinten azért 11 százalékos emelkedésnek felel meg. A miskolci albérletpiac 80 ezer forintos átlaggal kezdte és fejezte be a szezont, ami éves szinten így is 14 százalékos többletet jelent. A pécsi 95 ezer forintos átlag viszont 4 százalékos csökkenésnek felel meg.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Címlapon
Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.

58 perce

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

1 órája

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.

1 órája

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

3 órája

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

2 órája

  • Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.

2 órája

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

4 órája

  • Címlapon
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

3 órája

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

8 órája