További Magyar cikkek
1. Közel kétszeresére emeljük a családi pótlék összegét.
2. Emelt összegű családi pótlékot kapnak a gyerekeiket egyedül nevelők.
Két pont, ami valójában egy, hiszen mindkettő a családi pótlék mértékének megváltoztatásáról szól. Az első lépéssel Gyurcsány saját eredeti kormányprogramját is túlvállalta: tavaly szeptemberben még csak húsz százalékos emelésről volt szó. Ehhez képest januárban csak 4,5 százalékkal nőtt a családi pótlék, igaz, az Orbán-kormány négy évében egyáltalán nem változott annak mértéke.

A lecsúszottak jobban járnak
3. Az egy és két gyermekes családoknál megszűnik a családi adókedvezmény.
4. Korlátozott mértékben megmarad a három és több gyermekes családok adókedvezménye.
Újabb két lépés, amely voltaképpen egy: az Orbán-kormány által bevezetett családi adókedvezmény megkurtítását már szeptemberben, miniszterelnök-jelölti expozéjában bejelentette Gyurcsány Ferenc. Akkor is az igazságosságra hivatkozott, mondván: a kedvezményt csak a magasabb jövedelműek tudják igénybe venni.
Az egygyermekes családok jelenleg havonta 3000, míg a kétgyermekesek gyermekenként 4000, vagyis összesen 8000 forintnyi szja-kedvezményt vehetnek igénybe (ha van ennyi adójuk). Ez a kedvezmény megszűnik, de a kormány ígérete szerint a családi pótlék emelésének köszönhetően az egygyermekesek 2900, míg a kétgyerekesek 3600 forinttal többet kapnak.
A három- vagy többgyerekes családok ma egységesen havi 10 000 forintnyi adókedvezményt kapnak a 23 400 forintnyi családi pótlék mellé. A jövő évtől ez az összeg havi 280 000 forintos jövedelemig 4000 forint lesz, 280 000 és 330 000 forint között ez az összeg csökkenni fog, 330 000 forint fölött pedig nulla lesz. Egy háromgyerekes család így a mostani 23 400 + gyerekenként 10 000 forint, tehát összesen 53 400 forint helyett a legjobb esetben is csak 42000 + gyerekenként maximum 4000, vagyis összesen 54 000 forintot kapnak majd. A növekedés tehát mindössze 600 forint, vagyis 1,1 százalék.
5. A rendszeres gyermekvédelmi támogatás beépül az új, egységes családtámogatásba.
Bár az őszi Gyurcsány-programban még azt olvashattuk: "folytatjuk a rászorulók támogatását a rendszeres gyermekvédelmi támogatással", most úgy tűnik, hogy a nagy igazságosság jegyében éppen a legszegényebbekről feledkezett meg a kormány. A mostani 5434 forintos rendszeres gyermekvédelmi támogatás beépítése a családi pótlék rendszerébe azt jelenti, hogy a legelesettebbek az idei 5434 plusz 5100 (vagyis 10 534) forint helyett januártól 11 000 forintot kapnak (ha egy gyereket nevelnek). Ez a 446 forint mindössze 4,4 százalékos emelést jelent. A lépésnek önmagában nincs érdemi költségvetési hatása.
Igaz, az alacsonyabb jövedelmű családok gyermekei változatlanul jogosultak lesznek az ingyen tankönyvekre, valamint a kedvezményes és ingyenes étkezésre. Ez azonban azért nem nevezhető különösebb vívmánynak, mert ezek a juttatások most is járnak. Azért sem túl kreatív a kormánynak ez az érvelése, mert Medgyessy Péter már 2003. februárjában, az Európa Terv meghirdetésekor bejelentette: "Szeptembertől az óvodákban minden rászoruló gyermeknek ingyenes az étkezés, és kezdetként többszázezer iskolás nem fizet a tankönyvért".
6. A szociális segélyezési rendszer átalakításával szolgáljuk a leginkább rászorultak felzárkóztatását.

Felzárkóztatásra várva
7. A gyermek egy éves korától az édesanya a gyes teljes összegének megtartása mellett is teljes munkaidős állást vállalhat.
8. A teljes munkaidőben munkát vállaló édesanyák munkajövedelmének adóztatása során a gyest - a mai szabályoknak megfelelően - adóterhet nem viselő járandóságként kell figyelembe venni.
Ha bárkinek déja vu-érzése van, megnyugodhat: nem a mátrixot írták át, hanem már valóban találkozhatott a hetedik pontban szereplő lépéssel. Ugyanez, némileg bővebben, szerepelt a munkaügyi lépések között: ott a 10. lépésben olvashattuk: "a gyes folyósítása mellett a kismamák a jövőben nem csupán részmunkaidőben, hanem teljes munkaidőben is állást vállalhatnak".
Jelenleg, ha nem otthoni munkát végez, legfeljebb négy órában dolgozhat az a gyesen lévő édesanya, akinek a gyermeke elérte a másfél éves kort. A változtatásnak köszönhetően már a gyerek egyéves korától teljes munkaidőben lehet állást vállalni. A dolgozó anyák gyesének adómentessé tétele szintén új elem a családtámogatási rendszerben, bár a program kitér arra is, hogy a legalább átlagos jövedelmet elérők támogatása alacsonyabb lesz, mint a csak gyesen lévőké.
|

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
12 perce
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
tegnap, 19:48
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
tegnap, 15:35
- Címlapon
Donald Trump szerint hamarosan aláírják a megállapodást, ismét amerikai fegyverekhez juthat Kijev
14 perce
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása
Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.
március 18., 06:53
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
tegnap, 21:06
- Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton
Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.
tegnap, 21:59
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz
Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.
március 18., 10:16
- Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.
tegnap, 19:35
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
tegnap, 16:09
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
tegnap, 15:01
- Címlapon
„A törökök úgy bontottak meg minket, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva”
A válogatott vesztes NL-párharca után Csábi József és Kenesei Krisztián volt az Index Sportcast vendége.
19 perce
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
tegnap, 13:49
- Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni
A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.
március 18., 10:57
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM
Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.
március 18., 18:15
- Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk
Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.
március 18., 17:34
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10