Csoda Budapesten: megélni minimálbérből

Zsebemben 1739 forinttal kezdtem október 1-jét, hétfőt. Egy 31 napos hónapban ugyanis a nettó 53 915 forintos minimálbérből ennyi jut egy napra (30 napos hónapokban 1797, februárban 1926 forintot kell beosztani). Természetesen az összes pénzt nem költöm el, hiszen jönnek a rezsiszámlák: villany, távhő, telefon, víz- és csatornadíj, kábeltévé.

Napi 800 forint kajára, ruhára, szórakozásra

Ezek nagyjából 25-30 ezer forintot el fognak vinni, így a megélhetésre, úgy számolom, 800-900 forintom lesz. A megélhetésbe bele kell számolni a ruházkodásra költött pénzt is, így már látom, hogy nem lesz könnyű dolgom.

Visszafogottan kezdek, mint a Tatabánya az NB I-ben: a hétfői reggelim két zsömle (23 forint darabja, olcsóbb boltot kell keresnem) és egy joghurt, utóbbi 110 forint (sokkal olcsóbbat). Párizsit is akartam venni, de csak előrecsomagolt 20 dekás volt, és a 228 forint soknak tűnt, vettem viszont egy 125 forintos, másfél literes ásványvizet. Összesen tehát 281 forintot költöttem, ami duplán elkedvetlenített: egyrészt elment a napi kiadásaim harmada, másrészt éhes maradtam.

Ebédre még maradt a hétvégéről, így csak kenyeret, tejfölt és savanyúságot kellett vennem – összesen 377 forintért –, ezek viszont több napig kitartanak. Vacsorára három vajas kiflit (48 forint) ettem párizsival (147 forint) és teával (filter volt itthon). Az első napon a megélhetésre 853 forintot költöttem, ami nem túl biztató, mivel a pénz csak kajára ment el.

Nincs ingyen meccs

Hívtak az esti meccsre ismerősök, MTK-Honvéd, magyar szinten rangadó, az első játszik a másodikkal. Kecsegtető volt az a lehetőség, hogy egy félidőt megnézzek tévén, vagy a Hungária körúti pálya rogyadozó kerítésénél, majd szünetben ingyen bemenjek. Egyelőre azonban igyekszem megőrizni valamit a méltóságomból, így nem folyamodtam utoljára gimnazista koromban használt praktikákhoz, hanem maradt a tévézés, sör és szotyi nélkül.

Hiába voltam azonban önmegtartóztató, a jó nem nyerte el a jutalmát, kedden lesújtott rám a hét nagy csapása. Egy uzsorakamatos reklám jutott eszembe: nem várt számla érkezett, ki kellett fizetni a negyedéves lakásbiztosítást. Ugrott 3079 forint, és bár ez a kiadás csak háromhavonta terheli a zsebemet, most nagyon nem hiányzott.

Megjött a távhő- és a telefonszámla is, a kettő további 11 831 forintot vesz majd ki a zsebemből, amikor befizetem, de ezekre mondjuk számítottam, akárcsak az autó 4283 forintos kötelezőjére. Mivel ez utóbbi szintén negyedévente jelentkező teher, elgondolkodtam, hogy talán rosszkor kezdtem bele a túlélőtesztbe.

Nem lehet jó hónapot választani

Aztán eszembe jutott, hogy novemberben meg klasszikus női névnapok vannak – kinek nincs egy Katalin nevű rokona, mást ne mondjak? –, meg halottak napja is. Decemberben karácsonyra kell vásárolni, januárban ismét új negyedév, ráadásul emelkedő árakkal – persze a minimálbér is nő, de hogy mennyivel, arról még megy a vita –, és akkortájt már bőven tart a fűtési szezon is. Ez kitart márciusig, áprilisban ismét negyedéves fizetnivalók jönnek, szóval nem lehet jó hónapot választani, ha az embernek 53 915 forintból kell kijönnie (és vannak az országban néhány százezren, akik nem válogathanak, hanem minden hónapban ennyit kell beosztaniuk).

Szerdáig sikerül kihúznom a kajálást minimális reggeli vásárlások – elsősorban péktermékek – mellett a kamra tökéletes lecsupaszításával. Ekkorra viszont elfogynak a levesporok, a májkrémek, konzervek, húsféleségek. Igaz, megélhetési kiadásaim három nap alatt mindössze 1797 forintra rúgtak. Csütörtökön és pénteken egy piaci önkiszolgáló étteremben ettem menüt, és a piacon bevásároltam reggelihez, vacsorához is, a két nap alatt összesen 2679 forintot költve. Péntek estig tehát 4476 forintot költöttem enni- és innivalóra, 7362 forintot a két biztosításra, a számlákat egyelőre nem fizettem be.

Kirúgtam a hámból

Ráadásul a hét végén kirúgtam a hámból: már pénteken vettem egy zacskó szotyit (majd vasárnap még egyet, kétszer 90 forint), szombaton lementem a Margitszigetre – busszal, legalább ez nem volt pénzbe, kilencedikéig van érvényes bérletem –, és ittam egy pohár sört. Ez kapásból 280 forintnyi újabb kiadást jelentett, pedig a palacsintáról és a kávéról le is mondtam, megspórolva ezzel nagyjából 300 forintot.

A nagyobb baj viszont az volt, hogy este találkoztam Ferenccel, akivel ugyan most sem rúgtunk be, viszont belecsábított egy sztrapacska és két deci bor elfogyasztásába, ami kapásból 1350 forinttal könnyítette meg a zsebemet. Amikor vasárnap felébredtem, megfogadtam, hogy egész nap csak kekszet eszem és hideg vizet iszom. Ez majdnem bejött, a reggelire vett szárnyaskrém, egy kifli és egy Kojak márkájú nyalóka (összesen 178 forint) volt az egyetlen kilengés. Ja, és a fogadalom nem terjedt ki a kulturált szórakozásra, így 120 forintért – borravalóval – vettem egy Sportot.

Ezt eddig sikerült is tartani, viszont a reklámújságok egész napos böngészése után este nagy bevásárló túrát kell tennem. Félkész, mirelit ételeket, konzerveket, kenyeret és némi zöldséget fogok venni, de csak annyit, hogy busszal haza tudjam vinni, az autóra ugyanis a biztosításon kívül nem akarok költeni ebben a hónapban.

Rosszul állok

Az első hét után készített költségvetésem – nem olyan részletes, mint Veres Jánosé, de ugyanolyan rossz ránézni –, nem sok biztatóval kecsegtet. Kiadások az első héten (a vasárnap esti bevásárlást már a jövő héthez sorolom, próbálok én is trükközni, mint pénzügyminiszter az autópályákkal):

Étel, ital:
6464 forint

Kultúra, szórakozás:
120 forint (borravalóval)

Öltözködés:
0 forint

Gyógyszerek, egészségügy:
0 forint

Számlák:
7362 forint

Összes kiadás: 13 946 forint

Maradék: 39 969 forint

Az első héten tehát elment 13 946 forint az egész hónapra szánt 53 915-ből. Sajnos ez napi 1992 forint – ennyi még az ultrarövid februárban sem jut egy napra, míg most csak 1739 lenne a limit –, vagyis nem kezdődött túl jól a kaland, hiába éltem fel a tartalékaimat. Mivel a számlák befizetése a jövő hétre maradt, kicsit aggódva várom a következő hét napot.

De a jó hír, hogy már újra csak 102 kiló vagyok, annyi, mint utoljára 20 éves koromban, amikor 7000 forintnyi ösztöndíjból próbáltam megélni. Annak még nem mertem utánaszámolni, hogy az a 7000 forint mennyit érne most.