További Magyar cikkek
A bank tavalyi működési bevétele 12 százalékkal haladja meg a 2007-es adatot (az adatba nem számolják bele a Giro Bankkártya Rt. részesedés értékesítének 6,9 milliárd forintos nettó eredményét). A működési költségek 8 százalékkal, 76 milliárd forintra emelkedtek. Az adózás utáni eredmény 1 százalékkal nőtt, az adózás előtti eredmény azonban 8 százalékkal, 46 milliárd forintra csökkent.
A lakossági betétállomány két százalékkal nőtt, a betétállomány elérte az 544 milliárd forintot. A hitelek állománya 706 milliárd forint, ez 33 százalékos növekedést jelent, de ebből 15 százalékot teszi ki az árfolyamhatás, vagyis a forint gyengülése. A személyi hitelek állománya 314 milliárd forint, deviza alapú lakáshitelek száma 43 százalékkal nőtt (ebből az árfolyamhatás 17 százalék). Mint ismert, a bank novemberben felfüggesztette az új svájci frank alapú hitelek befogadását, euró és forintalapú hiteleket nyújtanak. A piaci részesedését minimálisan tudta növelni a lakáshiteleknél, és a fogyasztási hiteleknél. A megtakarításoknál azonban enyhén csökkent a részesedés.
Piaci részesedésük a lakossági megtakarítások terén 11 százalék, a betéteknél 7 százalék. A hitelállományuk – leginkább az árfolyamhatások miatt folyamatosan nőtt, a hitel/betét arány kicsivel 100 százalék feletti, a vezérigazgató szerint ez a magyar piacon az egyik legjobb arány. Ezt a mutatót az idén is meg akarják tartani és a hitelezést csak olyan mértékben növelni, ahogy a betétgyűjtés engedi.
A bank részesedése a befektetési alapok piacán 22 százalékos, ez az eddig mért legmagasabb érték. A befektetési alapok piacán a piac egész évben csökkent, a K&H azonban az előző évi szint közelében tudott maradni, ennek köszönhető, hogy megnőtt a részesedése a piacon.
Még 2007-ben ambiciózus fiókbővítési tervet határoztak meg, két év alatt meg akarták duplázni a bankfiókok számát. Amikor azonban 2008. második felében nyilvánvalóvá vált, hogy megváltozott a környezet, akkor jelentősen lelassították ezt a programot. Tavaly év végén pedig az a döntést született, hogy csak néhány fiókot nyitnak meg.
A kkv-ügyfelek száma 7 százalékkal nőtt, számuk megközelítette a 90 ezret. A kkv betétállomány 11 százalékkal nőtt. A vállalati szegmensben is növekedést mutattak fel. A nehéz piaci körülmények ellenére a K&H vállalati üzletága 17 százalékkal nnövelte nettó eredményét. Sikerült megtartani a portfolió minőségét, így a legkedvezőbb hitelvesztesé-arányt érték el a piacon.
A K&H Lízingcsoport átalakította tevékenységét, befejezték a lakossági gépjárműfinanszírozást, de rősítette tehergépjármű, gép, berendezés, valamint flotta finanszírozást. A közeljövőben fokozatosan kivonulnak a lakossági szegmensből és a többi területre koncentrálnak.
A K&H biztosító nem élet üzletága piac feletti növekedést produkált minden területen, a nettó működési eredmény 61 százalékkal nagyobb, mint 2007-ben. A szerződések száma 11,7 százalékkal nőtt és megközelítette az 580 ezret a nem élet üzletágban – közölte Kaszab Attila vezérigazgató.
A jövőre vontakozó tervekről Marko Voljc azt mondta, hogy a nagyon nehéz ebben a környezetben tervezni. A tavalyi év két részre osztható, az első három negyedévben dinamikus volt a növekedés, a negyedik negyedévben minden nap újabb rossz hírt hallottunk – mondta Felül kellett vizsgálni terveiket, mint egyébként az összes pénzintézet megtette ezt. Többször javítani kellett a számokat, a 2009-es évre vonatkozó terveket. Senki a világon, sem Magyarországon nem tudja, hogy elértük-e már a mélypontot. Hacsak a körülmények jelentősen nem rosszabbodnak, akkor terveik teljesíthetők, igaz ezek sokkal kevésbé ambíciózzusak, mint hat hónappal ezelőtt. A januári első eredmények egyébként megfeleltek a várakozásoknak.